Kultúra 2016. június 2. 15:30

Szerváctól Ábrahámig

Képgaléria
Szerváctól Ábrahámig
Egy könyv olvasása felébreszti az emberek képzelőerejét, olyan, mintha mi is átélnénk az író által leírt eseményeket, részesei lehetünk egy-egy történetnek.

Juhász István, Kiskunfélegyháza díszpolgára is egy utazásra hív bennünket a Szerváctól Ábrahámig című könyve által, melynek bemutatójára a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban került sor. A jeles eseményt városunk polgármestere, Csányi József nyitotta meg. A kisregény bemutató estjén közreműködtek a Móra Ferenc Gimnázium tanárai: Karácsonyi Melinda, Kovácsik Zita és Fekete Zoltán.

A könyv 20 évet ölel fel. A városszéli kis utca fiúcsapatáról szóló történetek a Nyomi nevezetű grundon játszódnak, amelyeknek maga az író is részese volt. Elmondása szerint, ez nem egy önéletrajz, viszont a műnek jócskán vannak önéletrajzi gyökerei is.

Stílusa egyéni, kicsit lírikus, a történeteknek érzelmes tónusa van. Hagyományos kompozícióban gondolkodom – vallja Juhász István. Az író a magyar széppróza hagyományait folytatva körülbelül 3 év alatt alkotta meg művét, tudatosan nem állt be a modern írók sorába. Hagyományosan, golyóstollal írta meg történeteit, unokái Domonkos és Ábel pedig digitalizálták azokat.

A könyv megírásával és megjelentetésével régi gimnáziumi álma vált valóra.

- Nem tagadom, hogy belső késztetés és egy kis hiúság is motivált a könyv megírásában, hogy megmutassam, képes vagyok valóra váltani az álmomat. Emléket akartam állítani az elfolyó időben azoknak a felnőtteknek, gyerektársaimnak, akik részesei voltak az én életemnek – mondta az író.

A borítót Szabó Ildikó, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium művésztanára készítette. Egy régi fénykép és a kézirat árulkodnak a könyv egyediségéről és idejéről. A fényképen, amely 1943-ban készült, Juhász István édesanyja, maga az író és a húga látható. Az író ezzel is tisztelegni szeretne édesanyja előtt, másrészt az anyukájáról mintázta az egyik főszereplőt.

Juhász István a jövőben ugyanúgy szeretné élni a mindennapjait, egyelőre nem áll szándékában több könyvet írni, ám kedvenc költőiről, íróiról szívesen tart majd ezután is előadásokat a városi könyvtárban.

Beszélgetésünk során, Juhász István így vallott elkészült művéről:

 „A Könyvnek félegyházi gyerekek, felnőttek a szereplői, a hősei. Igen: hősei. Mert minden élet hősi és egyszeri és megismételhetetlen. Akár Napóleonról legyen szó, akár a napszámos agglegény, mindig bolondozó Satya bácsiról, aki a drótossal patkót akart veretni a verebekre…
A végtelen időből 20 évet ölel fel a könyv ideje: az 1938 és 1958 közötti éveket.
Mozgalmas, emlékezetes évek voltak ezek: a világháború, a felszabadulás, a szocializmus építése, a parádék május 1-jén, a helsinki olimpia, az Aranycsapat, a békeharc, a selyemhernyó-gubóztatás…
Szépek voltak ezek az évek, mert a gyermekkor, ifjúkor évei voltak, amikor az álmok előtt nyitva voltak a kapuk…
Habent sua fata libelli – tartja a római mondás a 3. század óta. Igen. A könyveknek is megvan a maguk sorsa. Tudatában vagyok annak, hogy a Gutenberg-galaxisban, a könyvek csillagrendszerében az én könyvem nem a fényes csillagok közé tartozik, de azt el tudom képzelni, hogy néhány szép percet serez egynémely olvasónak… És akkor már nem írtam meg hiába…

Ez a könyv nem családregény, nem önéletrajz a szó szoros értelmében. Műfajilag szinte lehetetlen meghatározni. Egy könyv, amelyben néhány vonással megörökítettem az arcukat és arcuk mögött a lelküket azoknak a gyerekeknek, felnőtteknek, akiknek az élete része volt az én életemnek. Ahogy elkészült a könyv, úgy éreztem, minden szereplője-hőse egy kicsit a „lelkemből lelkezett”.

Egy darabka belőlem, amit örömmel osztok meg az olvasókkal…”

A könyvet a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Művelődési és Szociális Bizottsága és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület támogatásával adták ki, amely megvásárolható a könyvtárban.

V. K.





 

Kövessen minket a Facebookon is!