Sport 2016. június 2. 09:00

Józsefes aranyeső az Országos Atlétika Diákolimpián

Képgaléria
Józsefes aranyeső az Országos Atlétika Diákolimpián
Május 26-a és 31-e között Székesfehérváron rendezték meg az Országos Atlétika Diákolimpia döntőjét, ahol a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tanulói kimagasló eredményeket értek el. Három csapat-aranyérem mellett, három egyéni versenyző is Országos Diákolimpiai Bajnok lett.

A lány háromtusa csapat megvédte Diákolimpiai Bajnoki címét, közülük Retkes Réka az egyéni összetett versenyszámban is aranyérmet szerzett. Réka ezzel az eredményével kivívta a jogot, hogy a Magyar Válogatott tagjaként részt vegyen a június végén Varsóban megrendezendő nemzetközi atlétika gyermek versenyen.

A fiú három próba csapat új diákolimpiai csúccsal győzött, míg a lány négy próba csapat fölényes győzelmet aratott. Ezen kívül egyéniben két súlylökő ért el 3. és 5. helyezést, míg a fiú négypróba csapat 7., míg a lány ötpróba csapat a 9. helyen végzett.


Eredmények:

Fiú II. Korcsoport Három Próba Diákolimpia Bajnok Csapat (Új Diákolimpia Csúcs):

Kovács Bálint, Kurucz Ádám, Szabó Bence, Szabó Gábor, Szécsényi Bálint, Tarjányi Tamás
Felkészítő: Rekedt Zoltán, testnevelő: Kurucz Kornélia
 

Lány II. Korcsoport Három Próba Diákolimpia Bajnok Csapat:

Dinnyés Lili, Kis-Czakó Eszter, Lőrincz Hanna, Retkes Réka, Szeri Noémi, Szolnoky Anna
Felkészítő: Rekedt Zoltán, testnevelő: Kurucz Kornélia
 

Lány III. Korcsoport Négy Próba Diákolimpia Bajnok Csapat:

Bacsák Eszter, Horváth Anna, Keresztes Regina, Síber Glória, Síber Szófia, Tóth Enikő
Felkészítő: Rekedt Zoltán
 

Lány II. Korcsoport Három Próba Diákolimpia Egyéni Összetett Bajnok:

Retkes Réka
Felkészítő: Rekedt Zoltán
 

Fiú IV. korcsoport Súlylökés Diákolimpia Bajnok:

Fekete István
 

Lány IV. korcsoport Súlylökés Diákolimpia Bajnok:

Beregszászi Renáta
Felkészítő: Kerék Csaba





 

Kövessen minket a Facebookon is!