Japán módszerrel a Dózsa általános iskoláért
Eredményesen tanulni és gondolkodni csak rendezett környezetben lehet. A japán emberek tapasztalata szerint az 5S érvényes a magánéletben, társadalomban, iparban, a szolgáltatásban, azaz bárhol, ahol emberek tevékenykednek. Az 5S célrendszere többes. Az 5S a rend, rendezettség, fegyelem, önfegyelem, és ezáltal a hatékonyság kialakításának megalapozott módszere az egészséges, pozitív gondolkodásmód megváltoztatásán keresztül. Az 5S Public tevékenység több területen valósítható meg, így a köztereken, tájvédelmi körzetekben, intézményekben, erdőben, turisták és a lakosság által látogatott helyeken.
A módszer alapgondolata, hogy a környezettől elválaszthatatlan kapcsolatban vagyunk éjjel- nappal és annak minősége meghatározza mindennapi életünket. A környezet egyben az életminőségünk, mert visszahat gondolkodásmódunkra és ezáltal további cselekedeteinkre is.
Az 5S Public kiemelkedő céljai közt szerepel a tudatos gyerekek nevelése a játékosan is elsajátítható különleges 5S módszerrel, de tevőleges bevonásukon keresztül, együtt a felnőttekkel, megélve a változás folyamatát és lenyűgöző eredményét. Az 5S Public tevékenység sikerének záloga az öntevékeny részvétel, mely által a környezet iránti tisztelet és megbecsülés növekszik.
Az 5S Public tevékenység 2016. június 10-én reggel fél 8-kor veszi kezdetét a félegyházi Dózsa György Általános Iskolában. A nap során a gyerekek saját maguk fogják végrehajtani az akciót 8 csapatba szerveződve. A csapatok élén a CleanUP Japan egy-egy japán képviselője áll, név szerint: Yoshihito Tanaka a Clean Up Japan elnöke és a Nakayama Group elnök vezérigazgatója, Toru Shimizu a Clean Up Japan igazgatója, Misuzu Tanaka a Nakayama Group ügyvezető igazgatója, Hiroshi Tomita a Clean Up Japan képviselője és a Tomihiro Co. Ltd. Kimono elnöke valamint Shigeru Homma a Clean Up Japan képviselője. A japán vendégek, akik aktívan és önkéntesen végzik a tevékenységet Japánban, tapasztalataikkal segítik a módszer megértését és helyes alkalmazását. A csapatok munkáját egy tanár és három szülő támogatja. A támogatók és szervezők között találhatjuk a Magyar AOTS Társaságot is, aki hazánkba hozta az 5S Public tevékenységet.
Az iskolai 5S Public nap során meghatározott feladatok végrehajtására kerül sor. Jó idő esetén a gyerekek rendbe teszik a távugró pályát, lefestik a sportpályát, új salakot terítenek, lefestik a mászókákat, a kerítést és a kerékpár tórolót. Amennyiben a kinti munkák a rossz idő miatt nem végezhetők el, akkor az ikolán belül fognak a gyerekek és segítőik dolgozni. Így megújulhat a konditerem, a tornaterem radiátorainak burkolata, a hirdetőtábla és a tárolóként „padlás” is. A nap végén értékelés történik, védnöki táblát avatnak fel és 5S Public vándordíjat adnak át.
Az iskolai 5S Public nap időhöz kötött, és célja a határidőben elvégezendő munka céltudatos megvalósítása. Ki kell hangsúlyozni, hogy nem egy napi akcióról van szó, hanem az 5S tevékenység beépül az iskola mindennapjaiba. Egy héten egyszer minden osztály az osztályfőnök vezetésével végrehajtják a rendszeres 5S akciót. Ellenőrzik osztályuk és környezetük állapotát az 5S rendszerezési elvei alapján, így megteremtik a folyamatos fejlesztés gyakorlatát mindennapjaikban. Egy év múlva a Clean UP Japan visszatér, megnézik az előrehaladást és megosztják az újabb tapasztalataikat valamint tanácsaikat. Az elkötelezettség és a módszertan szigorú követése garantálja az eredményt.
Az iskolai 5S Public napot június 9-én 9 órakor megelőzi egy ingyenes „5S Public Kaizen by Harmony” Konferencia a polgármesteri hivatal dísztermében. A konferencia célja az 5S és az 5S Public megismertetése és népszerűsítése a vállalkozók és a lokális közösség számára. A résztvevők között számítanak más települések és intézmények vezetőire, akik továbbvihetik az 5S Public mozgalom üzenetét és értékét más magyarországi településekre is. Az AOTS célja, hogy jövőre több a mozgalomra nyitott településen megvalósuljon az 5S Public tevékenység.
Az iskolai 5S naphoz az eszközöket, az emberi és anyagi erőforrásokat elsősorban a KGME Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület tagjai, a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal, a Magyar AOTS Társaság, a Qualimax Group Kft., a ParLS Kft., a Vajna VSM Kft., a Yield Kft., a Visualbrand.hu, az NRGflow Kft. valamint a szerveződésben résztevő önkéntesek biztosították. A mozgalomról hivatalosan tájékoztatták Japán Magyarországi Nagykövetségét is.
Az 5S Public mozgalom összhangban áll a japán cégek és befektetők Magyarországra való vonzásával.
Fotó: az intézmény 2016-os iskolaváró programján készült - dozsagyorgyiskola.hu