Helyi hírek 2016. június 13. 13:30

Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket
Április 24-ét, Szent György napját 1992 óta a Rendőrség Napjaként ünnepeljük Magyarországon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság április 21-én, csütörtökön rendezte meg Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a rendőrnapi állománygyűlést. Az ünnepségen több mint 130-an vehettek át elismerést és jutalmat. Ők azok, akik a rendőrség patrónusához méltó, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak – hangzott el a köszöntőben. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi állományából tizenketten kaptak elismerést. Az alábbiakban őket mutatjuk be, ezzel is tisztelegve a rend őreinek áldozatos munkája előtt.

Bugac önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Gilicze István címzetes r. törzszászlóst, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.

A szegedi rendészeti szakközépiskola elvégzése után, 2000-ben lett rendőr, 2002 júniusától Bugacon teljesít szolgálatot. A Bugac, Bugac-Alsómonostor és Bugacpusztaháza településeket magában foglaló közös önkormányzathoz tartozó 175 négyzetkilométeres területen Káli Richárddal közösen dolgoznak körzeti megbízottként. S bár jelenleg még a sorozatbetörésekkel kapcsolatban nagyban folyik az adatgyűjtés, Gilicze István hangsúlyozza: a feladataik jellemzően nem a bűncselekményekkel, hanem azok megelőzésével függnek össze. Ennek keretében például a bugaci Rigó József Általános Iskola iskolarendőreként rendszeresen tart előadásokat a diákoknak. Legutóbb a nyár veszélyeire hívta fel a gyerekek figyelmét, de felmerülnek a közlekedéssel kapcsolatos témák, a gyalogos és a kerékpárral való közlekedés szabályai is.

– Bugacon élek magam is a családommal. Szerintem nagyon jó gyakorlat, hogy a körzeti képviselő ott is él, ahol szolgálatot teljesít, mert nagyobb a bizalom, és szorosabb a kapcsolat a lakossággal. Tudják az emberek, hogy bármikor fordulhatnak hozzám. Ezzel élnek is. Bugacon jó a közbiztonság, ezt bátran ki merem jelenteni. Megtisztelőnek érzem, hogy ezért én is tehetek, és azt is, hogy ezt az itt élők is elismerik.





 

Kövessen minket a Facebookon is!