A médiaismeret jótékonyan hat a diákokra
Szerettünk volna lehetőséget biztosítani a gyerekeknek arra, hogy a lehető legtöbb területen kipróbálják magukat. A média minden fiatalt érdekel, ezért gondoltunk arra, hogy pályázati segítséggel beindítunk egy szakkört a hetedik-nyolcadik osztályosoknak – mondta el Lantos Lászlóné igazgató. A néhány hónapos tapasztalat bizonyította, hogy jól döntöttünk. A gyerekek örömmel fogadták az előadókat, akikkel közösen iskolaújságot szerkesztettek, készítettek rádiós- és televíziós anyagokat. Ami legalább ennyire fontos, hogy a képzésben résztvevő tanulók az órákon magabiztosabbak lettek. Az ünnepségeinken maguk készítik a fotókat, felvételeket. Ezeket szerkesztik, vágják és közreadják. De, a tanórákra is készítenek önálló bemutatókat és kiselőadásokat – tette hozzá az intézményvezető .