Körkérdés: Küldi-e gyermekeit nyári táborba?
Rádi Réka (33)
Gyermekeim már nagyobbak, tavalyi is voltak nyári táborban. Idén a kecskeméti vadaskert nyerte el tetszésüket, azon mindenképpen részt vesznek. A sport- és a zenei táborok iránt most kevésbé érdeklődnek, az előző évben tenisz- és lovas táborban fordultak meg.
Kovács János (28)
Bár az én gyermekeim a táborokhoz még kicsik, sokszínűnek ítélem a félegyházi lehetőségeket e téren. Én magam is kellemes emlékeket őrzök a gyermekkori tanyatáborból, amely tudtommal a mai napig működik.
Hegedűs Iván (34)
Annak vagyok a híve, hogy a gyermek válassza ki az adott tábort, fontos hogy jól érezze magát. Hétéves kislányom, Lettike tavaly a tánctábort próbálta ki. Idén a kosártábor tetszett meg neki, emellett úszótáborba is beiratkozik. Még egy tábort tervezünk számára, de azt még nem választotta ki. Én szülőként azt részesítem előnyben, ahol tanulhat a gyermek és ismerősei, barátai is vannak.
Rosta Eszter (33)
A nagyobbik gyermekem már óvodás korú, így a Móra Ferenc Művelődési Központ foglalkozásain részt vehet. A tánctáborok és a kreatív táborok híve vagyok, de a cserkésztábort, a múzeumi tábort, vagy éppen a sporttáborokat is ajánlani tudom. Személyes tapasztalatom a cserkésztáborról nagyon jó, a gyermekek a tanulás mellett sokat kirándulnak. Nagy a kínálat és az igény is, de az adott tábor költsége is meghatározza a szülők választását.
G. Z.