Az ország legjobbjai között a gölleszes diákok
Áprilisban megnyerte a tanulásban akadályozott gyermekek komplex tanulmányi versenyének megyei fordulóját a Göllesz Viktor Általános Iskola 6-7. osztályos csapata. Ezt követően Somodi Beatrix, Kozák Viktor Ivó, Halál László és Juhász Zoltán a Dunaújvárosban megrendezett országos versenyen is bebizonyította felkészültségét. Teljesítményükkel a 3. helyet érdemelték ki. A tehetséges és szorgalmas fiatalok, valamint felkészítőik - Bartosné Horváth Katalin, dr. Pesír Irén és Horváthné Gulyás Henrietta – eredményét május 13-án a város nevében oklevéllel, virággal és ajándékkal ismerte el Csányi József polgármester és Balla László alpolgármester.
A megyei és országos versenyen a gyerekek magyar irodalomból, magyar nyelvtanból, informatikából, földrajzból, életvitelből és történelemből mérték össze tudásukat. Az első napon egyéni nyelvtani versenylap kitöltése volt a feladat. A második napon öt tantárgyban csapatként kellett bizonyítani. A félegyházi gyerekek az ország 25 csapatával megmérkőzve a bronzérmet szerezték meg a szellemi vetélkedőn.
A városházi fogadáson az oklevél és az ajándék mellett egy mozijegyet is átvehettek.
s. r.