Helyi hírek 2016. június 23. 17:15

Tábor a gimnázium laborjában

Képgaléria
Tábor a gimnázium laborjában
Természettudományos tábort tart a héten a Móra Ferenc Gimnázium a téma iránt érdeklődő gyerekeknek. Az iskola jól felszerelt laborjában a szünidős diákok érdekes kísérleteken keresztül ismerik meg a természeti jelenségeket, és a technika csodáit.

Első alkalommal rendezte meg a Móra Ferenc Gimnázium az Öveges Természettudományos tábort az általános iskola 5-6. osztályos tanulói számára. A június 20-24 között tartó tábor témái széles körben érintik a természettudományokat, ezért mindenki talál az érdeklődésének megfelelő feladatot. A gimnázium laboratóriuma - melyet az általános iskolák a tanév folyamán is igénybe vesznek -, megfelelő hátteret biztosít az érdekes kísérletek elvégzéséhez.

Molnár Katalin és Rácz Flóra táborvezetők a résztvevő 13 gyermekkel a hét folyamán időjárási megfigyelést végeznek, magokat csíráztatnak, és a Tőserdei kirándulásuk során begyűjtött növényi részeket és vízmintákat mikroszkóp alatt is megfigyelik.

Meghívott előadójuk Holló-Szabó Ferenc, az ELTE matematikusa „Kézzel fogható matematika” című előadása nagy sikert aratott a diákok körében, különleges előadásmódja közelebb hozta a gyerkekhez ezt a tudományt. A táborozók között szintén népszerű foglalkozás volt a lego robot építés és programozás, de a 3D nyomtatóval történő háromdimenziós tárgyak alkotása is a 21. század technikai lehetőségeit tárta eléjük.

Mivel a laborban végzett oktatás a gyakorlatias megközelítésről szól, ezért a tábor ideje alatt a gyerekek maguk is végeznek kísérleteket – mondta el Molnár Katalin tanárnő. - A kisérleteket úgy építettük fel, hogy a gyakorlatok során nemcsak egy tantárgyat járunk körbe, hanem a kiválasztott téma esetén a kémia, a fizika, és a biológia is komplexen szerepel a kísérletekben. A tábor ideje alatt megszerzett tudás pedig előremutat a 7., 8. osztályban tanultakra is.

 

K.G.

 

Fotó: Varga Mónika Barbara

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!