Kék hírek 2016. július 3. 16:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos baleset Kiskunfélegyházán - frissítve!

Képgaléria
Súlyos baleset Kiskunfélegyházán - frissítve!
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján július 3-án 4 óra körül az 5-ös számú főút 109-es kilométerénél található parkolóban eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó kigyulladt. Az autóban tartózkodó 31 éves kiskunfélegyházi férfi segítségére sietett egy szintén kiskunfélegyházi lakos, aki segített az autó sofőrjének kiszabadulni az égő gépjárműből. A bajba jutott férfi a segítője személyautójába - annak engedélye nélkül - beszállt és elindult Kecskemét irányába, majd útközben egy családi ház kertjébe hajtott és felborult. A személyautó sofőrje az égési sérülések következtében a helyszínen életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint amikor egy arra közlekedő segítségnyújtás céljából megállt, az égő ruhás férfi odament hozzá, megrángatta a karját és az autóját követelte. A megfenyegetett férfi ekkor távozni akart, azonban a megégett sofőr a gépjárműre kapaszkodva tovább követelőzött. A fenyegetés hatására a segítő kiszállt az Opel Astra típusú gépkocsijából, amivel a sérült férfi elhajtott Kecskemét irányába.

Az elrabolt személyautó vezetője a főút 103.600-as méterszelvényénél eddig tisztázatlan okból letért az útról és egy családi ház udvarán keresztülhajtva egy dűlőúton felborulva állt meg. A balesetet szenvedett 31 éves kiskunfélegyházi sofőr - az elsődleges adatok szerint az égési sérülések következtében - a helyszín közelében életét vesztette.

Az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai - szakértők bevonásával - rablás és közúti baleset okozása miatt indítottak nyomozást, a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.




 

Kövessen minket a Facebookon is!