Egészségügy 2016. július 11. 08:15 Forrás: MTI

Jövőre indul az országos vastagbélszűrő program

Jövőre indul az országos vastagbélszűrő program
Országossá terjesztik ki a vastagbélszűrést, a jövő év közepén induló program keretében két és fél millió 50-70 éves férfit és nőt szólítanának meg - közölték szakemberek a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A szűrésekre több mint hétmilliárd forint áll rendelkezésre. Kovács Attila helyettes tisztifőorvos a programról elmondta, régi adóssága ez a szűrési lehetőség az államnak, hiszen az első pilotprogramok 1997-ben születtek. Közölte, székletmintából végzett immunkémiai vizsgálatról van szó, a mintavétel otthon elvégezhető a kapott eszközökkel. A főorvos hozzátette, a háziorvosok előzetes toborzása elkezdődött, és az előzetes jelentkezési szándék szerint a praxisok több mint fele már jelezte, hogy részt kíván venni a programban. Magyarországon évente tízezer új vastagbél- és végbélrákos esetet fedeznek fel, és évente ötezren bele is halnak ebbe a betegségbe. 

Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, évente több mint harmincezren halnak meg valamilyen tumoros betegségben Magyarországon, és minden negyedik ember halálát még mindig különböző rákos megbetegedések okozzák. Jelezte, a legkevesebbet az intézményrendszer tud tenni az egyén egészségéért, a megelőzés fontosságára azonban mindig érdemes felhívni a figyelmet.

Szentes Tamás, országos tisztifőorvos arról beszélt, a szűrés mindig olcsóbb, mint a betegség kezelése, és semmilyen népegészségügyi program nem lehet sikeres a lakosság közreműködése nélkül.

Zombor Gábor, korábbi egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ma már a gazdasági és társadalmi viszonyok nem indokolják a rossz egészségi állapotot, azonban a megelőzés és a kezelés területén szükséges még lépéseket tenni. Megjegyezte, ezzel a programmal óriási felelősséget vállal az állam. Reményei szerint a program hosszú évtizedekig tart majd, hiszen a megfelelő technikával és felszereltséggel jól szűrhető ez a betegség, a korai stádiumú elváltozás kezelése pedig szinte százszázalékos gyógyulást eredményezhet.


Fotó: MTI




 

Kövessen minket a Facebookon is!