Nyeregszemle a Parkerdőben
Idén száznál több lovascsapatot és 350 - 400 lovat várnak. Mivel sokan a városon keresztül érkeznek, a szervezők türelmet kérnek a helybéliektől. Ahogy Solymosi Bertold fogalmaz: - Azt kérjük a félegyháziaktól, hogy fogadják a lovasokat szeretettel, mert ők is azzal érkeznek városunkba. A Kiskunfélegyháza és a félegyháziak nyújtotta rengeteg segítséget pedig azzal szeretnénk viszonozni, hogy a város polgárainak egységesen 1000 Forint lesz a kedvezményes árú belépő.
A három napos rendezvény változatos programot kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Agyerekeket ingyenes lovaglási lehetőség és a tanyavilág hangulatát idéző állatsimogató várja, az Országos Csikós Versenyről pedig azt mondják, hogy soha nem látott számban érkeznek rá versenyzők. A programzáró lófektetésen sokan várják világrekord születését.
A rendezvény látogatása 6 év alatt ingyenes, 6 és 18 év közötti gyermekek, nyugdíjasok és félegyháziak számára kedvezményes. A kedvezmény igénybevételéhez lakcímkártya és diákigazolvány felmutatása szükséges. A rendezvényre belépni csak a látogatói bejáratnál, a Tesco felőli oldalon lehet.
A Nyeregszemle ideje alatt, illetve amíg az utolsó lovasok is el nem távoznak a helyszínről, a Parkerdő területén villanypásztor-rendszer vigyázza a lovak – és a látogatóközönség, illetve a főútvonalon közlekedők – biztonságát. A villanypászor-rendszerben minimum 4,5 J tárolt energia fut körbe másodpercenként, ami igen-igen fájdalmas (de az emberi egészségre nem veszélyes) ütést mér arra, aki hozzáér. A villanypásztor-rendszer a látogatói útvonalaktól biztonságos távolságban az erdő fái között lesz kiépítve, ezért mindenkit arra kérnek a szervezők, hogy az erdei utakról véletlenül se térjenek le!
Programok
Július 15., péntek
Aréna:
09:00-15:00 – Nyeregszemle Kupa 0. forduló – kötetlen, nyílt tréning lovardai rend szerint
15:00-16:00 – Nyílt edzés Pénzes Gáborral (Jelentkezni személyesen csütörtök estig)
16:00-16:30 – Hagyományos Magyar Lókiképző Iskola – szeminárium Pénzes Gáborral
16:30-17:00 – Hagyományos Magyar Lókiképző Iskola – futószáras edzés Sallay Sándorral
17:00-17:30 – Hagyományos Magyar Lókiképző Iskola – Ülésjavítás Sallay Sándorral
17:30-18:00 – Elengedettség és együttműködés a lókiképzésben– Zerinváry Szilárd és Tászler Melinda
18:00-19:00 – Ünnepség főpróba
Lovasok sátra:
19:15-19:30 – Lovas megbeszélés
19:30-20:30 – Lovasok Könyve – könyvbemutató. A hagyományos magyar lókiképző iskoláról és arról, hogy mitől nemzeti a magyar lovaskultúra? – Beszélgetés: Pénzes Gáborral, Sallay Sándorral és Győrffy Villám Andrással (szerző) Sajtónyilvános beszélgetés
20:30 – Táncház - Szabó Antal és zenekara Balmazújvárosból
Július 16., szombat
Aréna:
09:00-10:00 – Ünnepség a Szent korona színe előtt
– Lovasok felvonulása csapatonként, ünnepi beszéd, a lovak és lovasok megáldása
10:00-10:30 – Huszárok bemutatója – Pénzes Gábor és a Töki Huszárok
10:30-11:00 – Tászler Melinda szabadidomító bemutatója
11:00-11:30 – Furioso fajtabemutató – A Kéktói ménes és Borbási ménes részvételével
11:30-12:00 – Szekértábor: Történelmi fogatbemutató 1870-tól napjainkig
12:00-12:20 – Kishuszártoborzó a Kéktói ménessel
12:20-13:00 – Ebédszünet, abrakosztás
13:00-13:30 – Kaufmann Éva szamaras bemutatója
13:30-14:00 – Magyar Dámalovas Egyesület dámalovasai
14:00-14:30 – Hadak Útja Lovassportegyesület lovas bemutatója
14:30-15:00 – Show bírálat – A Nyeregszemlére érkező hagyományos Magyar lófajtákkal
15:00-15:30 – Nyílt edzés Dr. Gőblyös István – A földi munka szerepe a lókiképzésben klasszikus elvek alapján
15:30-16:00 – Villám Solymászbemutató Csoport
16:00-17:00 – Nyeregszemle Kupa selejtezők– Lovas ügyességi verseny a Nyeregszemle lovasaival
17:00-18:00 – Nyeregszemle Kupa selejtezők– Lovas ügyességi verseny a Nyeregszemle lovasaival
Lovasok sátra:
19:00-19:30 – Lovas megbeszélés
19:30-20:30 – A Szent korona őrzésének története a Magyar haderőszervezet tükrében – Ádám Barnabás ezredes, a Honvéd Koronaőrség parancsnoka
21:00 – Széljáró Balladás koncert
22:00 – Táncház - Szabó Antal és zenekara Balmazújvárosból
Július 17., vasárnap
Aréna:
09:00-09:30 – Szekértábor Történelmi fogatbemutató 1870-tól napjainkig
09:30-10:00 – Tászler Melinda szabadidomító bemutatója
10:00-11:00 – Országos Csikós Verseny
11:00-12:00 – Furioso fajtabemutató – A Kéktói ménes és Borbási ménes részvételével
12:00-13:00 – Ebédszünet, abrakosztás
13:00-13:30 – Kishuszár toborzó
13:30-14:00 – Vadászkutyás bemutató
14:00-14:30 – Magyar Dámalovas Egyesület dámalovasai
14:30-15:30 – Nyeregszemle Kupa döntő – Lovas ügyességi verseny a Nyeregszemle lovasaival
15:30-16:00 – Hadak Útja Lovassportegyesület lovas bemutatója
16:00-17:00 – Villám Solymászbemutató Csoport
17:00-17:30 – Kaufmann Éva szamaras bemutatója
17:30-18:00 – Országos Csikós Verseny – döntő és díjkiosztó
A rendezvény záróképe csikós lófektetés! - Várható a VILÁGREKORD!
TOVÁBBI PROGRAMOK:
Jó ebédhez szól a nóta az erdőben
- Szabó Antal és zenekara Balmazújvárosból napközben muzsikálnak a gasztrotisztáson
Csak gyerekeknek:
- Hintalovaspark kisebb s nagyobb hintalovakkal
- Tanyavilág: állatsimogató a legkisebb tisztáson a kiscsibétől a kisnyuszin át a szürkemarha borjakig
- Vadállatsimogató a Kecskeméti Vadasparkkal
- Fotózkodás a sólymokkal
- Ingyenes lovaglási lehetőség
- Íjászkodás
- Kézművesfoglalkozások
Gasztrotisztás
- Délvidéki finomságok
- Bográcsos magyar ételek
- Sültek és pirultak
- Pusztaburgerek
- Krumplislepények
- Házi sajtkülönlegességek három tájegységről
- Helyben főzött fagylalt
- Kézműves sörkülönlegességek
- Igazi Csíki Sör
- Pálinka manufaktúrák
- Eszpresszó és kávékülönlegességek (tizenkétféle)
A műsorváltoztatás lehetőségét és jogát fenntartják!
A rendezvény belépőjegy vásárlása esetén látogatható. Jegyvásárlás a helyszínen, a Parkerdő E-75-ös főút felőli 2 db gyalogosbejáratánál lehetséges.
A rendezvény látogatása 6 év alatt ingyenes, 6 és 18 év közötti gyermekek, nyugdíjasok és félegyháziak számára kedvezményes, 1000 forint. A kezdevményt LAKCÍMKÁRTYA és DIÁKIGAZOLVÁNY felmutatása ellenében tudjuk biztosítani.
A rendezvény ideje alatt a Parkerdőre érvényes nyitvatarás:
Péntek:
12:00 – 19:00
Szombat:
08:30 – 19:00
Vasárnap:
08:30 – 19:00