Lovasok az utakon - fokozott figyelmet kérnek az autósoktól!
A lovasok többsége kisebb-nagyobb csoportokban, illetve magányosan poroszkálva már úton van. Felbukkanásuk főként a kevésbé járt alsóbbrendű aszfaltozott utak környezetében, a Duna és a Tisza középső szakaszán a hidaknál és a kompátjáróknál várható. Az autópályákat a felüljárókon keresztül kerülik. A csapatok útvonala érinti Pest, Tolna, Jász-Nagykun, Csongrád és Bács-Kiskun megyék útjait, így az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét kérik szerdán, csütörtökön és pénteken.
Mivel a ló alapvetően félénk állat és képes megriadni a legkisebb zajtól is, ezért a szervezők kérik a közlekedőket, hogy a lovasokat semmiképpen ne köszöntsék autókürttel, és csak lassan, biztonságos távolságban, nagy ívben kerülve előzzék őket.
Ugyanez a kérés vonatkozik a lószállítóval közlekedőkre is, kérik, velük szemben is hasonlóan előzékenyen járjanak el, hiszen a lószállítók speciális súlyelosztásából, valamint súlypontjából adódóan egy hirtelen fékezés komoly balesethez vezethet.
Megértésüket köszönik!