Helyi hírek 2016. július 26. 07:30

Harangjaink gyásznapja

Harangjaink gyásznapja
A félegyházi harangtörténet legszomorúbb napja volt 1916. július 23-a. A város ezen a napon búcsúztatott egyszerre 6 harangot, ami sem azelőtt, sem azóta nem történt meg. A leghitelesebben az akkori „fő illetékes”, Toldi Jenő, ó-templomi apátplébános írásos beszámolóját idézve emlékezhetünk meg erről az egyszeri eseményről:

„A nagy háború első éve derekán a hercegprímás a hadsereg szükségleteire felajánlotta a katholikus templomok harangjait. Püspök urunk felhívására 1915. IX. 14-én küldtem jelentést 5 harangunkról, méreteikről. Itt hagyni kértem a legnagyobbat hangja szépségéért, a legkisebbet, városunkkal egykorú régiségéért. (1743.)  Püspöki értesítés után 1916. áprilisában előkészítettem a népet. 1916. július 19-én intézkedett egy katonai mérnök a levétel s elszállítás iránt. Július 21-22-én kibontották a portikus (főbejárat) boltívét, s bent a toronyban eresztették le a „besorozott” három harangot, s a templom előtt elhelyeztük. A nép özönlött látni, virággal, csókkal búcsúzni. Július 23-án, vasárnap a nagy mise után, a templom népével kivonultunk hozzájuk, s búcsúzó beszédemben a kishitűség ellen erősítettem a népet. A harangokról s a népsokaságról több fényképfelvételt készítettek. Az e napon tartott városi közgyűlés lelkesen emelt szót a IV. harang megtartásáért is, mert ez is 1743-ból való. Még aznap este behozattuk a galambosi iskola majd ekkora (48 kg-os) harangocskáját, s azt tettük helyébe. Közéjük hoztuk még a Kalmár-kápolna kisebbik harangját. Július 26-án, szerdán délelőtt 9 órakor indult velük a virágokkal elborított stráfkocsi, a nép ezreinek kíséretében; nagy harangunk zúgta utánuk a búcsúszót. Szívekbe markolt ez a „bevonulás”.

Az új-templomnál az ottani 3 (középső) harang csatlakozott a menethez. A vasútnál darabonként megmázsálva jegyzőkönyv mellett adtuk át a katonai mérnöknek. Még aznap a ceglédi gyűjtőhelyre vitték. A megmentett ősi kis harangba (a „csengettyű”-be) pedig bele vésettem a következőket: „1916. A világháborúban hazánk védelmére felajánlottuk, többivel lebocsátottuk, de népünk és közgyűlésünk forró kívánságára, mint városunk alapításának egykorú emlékét, másikkal megváltottuk, újra fölhelyeztük, júl. 26-án. „Két muszka hadifogoly felvitte, s föltette ismét régi helyére.”

Habár sokkal rövidebb, de a másik beszámoló Zámbó Dezső, új-templomi plébános tollából származik:

„Először 1916 július 26-án elvittek 3 drb. harangot, és pedig a 2-ikat, mely 697 klgr súlyú volt, - a 3-dik 459 klgr, - a 4-dik 202 klgr sulyú, összesen a 3 harangot 1358 klgr súlyban, 5432 korona ellenértékkel fizetve ki, mely összeg, a Püspöki Hatóságokhoz lett beküldve.



Kövessen minket a Facebookon is!