Helyi hírek 2014. május 14. 13:17

„Drogmentes kapitányok” a Petőfi téren

Képgaléria
„Drogmentes kapitányok” a Petőfi téren
Az „Együtt egy drogmentes Magyarországért” mozgalom idén 13. alkalommal indult országjáró útjára. Kiskunfélegyháza fiataljai május 13-án találkozhattak a csapat tagjaival, akik ezúttal is felhívták a figyelmet a kábítószerek fogyasztásának veszélyeire, a megjelenteknek ismeretterjesztő kiadványokat osztottak. A Petőfi téren a félegyházi fiatalok is letették a Drogmentes Kapitány- esküt.

 

Iván Dóra, a mozgalom egyik szervezője elmondta: 2002-ben indult útjára a drogmentes maraton, amely mára Európa egyik legnagyobb drogellenes eseményévé vált. A mozgalom tagjai 42 nap alatt futják körbe az országot. Útközben mindenütt biztatják őket, sokan vesznek részt előadásaikon.

Félegyházáról Kiskunhalasra folytatta útját az aktivisták csapata, ezt követően a szegedi, békéscsabai, debreceni és nyíregyházi fiatalokkal találkoznak. A drogmentes maraton résztvevői 2200 kilométer megtétele után június elsején érkeznek vissza kiindulási pontjukra, Budapestre.

 

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!