Kultúra 2016. augusztus 7. 14:00 Forrás: MTI - kurultaj.hu

Kiállítás nyílik honfoglalás kori leletekből a Kurultájon

Kiállítás nyílik honfoglalás kori leletekből a Kurultájon
Először láthat a közönség művészi kivitelben olyan honfoglalás kori fegyverrekonstrukciókat is, amelyek a Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből kerültek elő. A kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével, a Magyar-Turán Alapítvány tudományos szekciójának koordinálásával valósul meg a bugaci Kurultájon.

"Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényén tizenkét országból különböző kulturális programokkal mintegy 27 hun és türk tudatú nemzet képviselője vesz részt".
A tematikus kiállítás az egész bodrogközi régió honfoglalás kori hagyatékából ad ízelítőt és a Karos I. és Karos II. temetőinek egyes kiválasztott, talán legjelentősebbnek nevezhető leletei alapján készült rekonstrukciókat mutat be.

A kiállításon az eredeti honfoglalás kori csontok mellett az antropológiai tablók által kaphatunk információkat a temetőt használó népesség embertani sajátosságairól. Az együttműködésben részt vevő múzeumok jóvoltából pedig eredeti honfoglalás kori tárgyak is megtekinthetők lesznek.

"A rekonstrukciók során elkészül néhány női ékszer, lószerszám, tarsoly, veretes öv, készenléti íjtegez és a kiállítás gyöngyszeme, a 2/52 sírban eltemetett magas rangú harcos aranyozott szablyája, valamint a 2/11 sír különleges, ujjtámaszos szablyája".

A kiállítás két hatalmas, tíz méter átmérőjű különleges kiépítésű és UVB védelemmel ellátott jurtában, az úgynevezett "Ősök sátraiban" lesz megtekinthető. A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepére mintegy negyedmillió embert várnak a szervezők.


Fotó: MTI - Balázs Attila

 

Kövessen minket a Facebookon is!