Gazdaság 2016. július 29. 11:08 Forrás: nol.hu

Újabb autógyár Kecskeméten

Újabb autógyár Kecskeméten
Zöldmezős beruházás keretében egy egymilliárd eurós, egészen pontosan 313 milliárd forintos gyárbővítést hajt végre Kecskeméten a Mercedes Benz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel Budapesten. Az előkészületek még az idei év folyamán megkezdődnek, a termelés megkezdése pedig az évtized végére várható. A beruházás megszerzése már csak azért is nagy dolog, mert azokért az utóbbi időszakban sokkal többet kell tennie a célországoknak, mint korábban – mondta a miniszter. Hozzáfűzte, hogy a magyar állam ezúttal 19,2 milliárd forintos támogatást adott a projekthez.

A Mercedes hónapokkal ezelőtt jelezte a kormány felé, hogy Kelet-Európában egy új gyárat építenek. A tárgyalások után néhány hete úgy döntöttek, hogy ez az egység Magyarországon lesz. Ezzel évente 150 ezer autó gyártására alkalmas üzem, s nem mellékesen 2500 új munkahely jön létre. A magyar exportteljesítmény ezzel 3 százalékkal növekszik. A tárcavezető jelezte, mivel ezek a projektek nemzeti ügyeknek tekinthetőek köszönet illeti a Mercedes első beruházásakor regnáló kormányt és városvezetést is. Jelezte: a fejlesztés révén az autóipar súlya érdemben növekszik, hiszen idén a szektorban 3349 milliárd forintnyi termelési értéket állítottak elő. A teljes ipari termelésnek pedig már 31 százalékát ez az ágazat adja.

A fejlesztés elnyerése érdekében a kabinet – az említett hozzájárulás mellett - komoly kötelezettségeket vállalt. Így vasúti fejlesztések lesznek, a kecskeméti katonai repteret civil forgalomra is alkalmassá teszik. Kerékpárutakat építenek a városban, s az M5-ös autópálya és a gyár közötti utat négysávossá teszik.

A Mercedes tervei szerint egyébként első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik, valamint alternatív meghajtású modellek gyártására is alkalmas lesz az épülő üzem – nyilatkozta Markus Schaefer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja.

A kecskeméti második gyár karosszéria-, felületkezelő - és összeszerelő üzemből, és egy ipari parkból áll majd – derül ki a cég tájékoztatójából. Az új egység egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekből és digitális folyamatláncból áll majd. Ezáltal még rugalmasabbá és hatékonyabbá válik a termelés Kecskeméten – mondták -, és egyben ergonomikusabb munkakörülményeket jelent a munkavállalók számára.

Markus Schaefer kifejtette az első gyár teljesítménye saját, egyébként derűlátó várakozásait is messze felülmúlta. Hozzátette a Mercedes egyértelműen a prémium kategória első helyére törekszik, ennek érdekében a a következő egy évben 10 új modellt vezetnek be a piacra. A növekedésre szükségünk van, s éppen ezért kell az új gyár is – tette hozzá. .

A Mercedes-Benz Kecskeméten már 2012 óta gyárt elsőkerék-meghajtású kompakt autókat, amelyet a lényegében a világ minden részére szállítják. 2016 februárjában legördült az 500 ezredik autó is a gyártósorról. A Mercedes-Benz 2016. április végén jelentette be, hogy több mint 580 millió eurót fordít meglévő kompakt autógyárában technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére. A kecskeméti telephely gyártósorairól fognak legördülni az újgenerációs Mercedes-Benz kompakt autók is.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel 4000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet. 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180 000 kompakt autót gyártott. Az első Magyarországon is gyártott termék 2012-től a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a magyar gyár. Utóbbi két típust kizárólag Kecskeméten gyártják a a piac számára.




 

Kövessen minket a Facebookon is!