Helyi hírek 2016. augusztus 5. 12:00

Idei körútjára készül a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar

Képgaléria
Idei körútjára készül a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar
A Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar, amely tavaly nyáron alakult a Lakiteleki Népfőiskolán,idén augusztus 7-én kezdi meg próbáit a megújult Lakiteleki Népfőiskolán. Az augusztus 12-i lakiteleki bemutató után útjára indul a hatállomásos koncertkörút, mely során a fiatal zenészek nemcsak Magyarországon, hanem határait átlépve a magyarlakta területeken is megszólaltathatják hangszereiket.

A magyarországi és a határon túl élő 16 és 26 év közötti fiatalokból álló zenekaridén Bugacpusztára, Kárpátalján Ungvárra és Munkácsra, a Felvidéken Kassára és Eperjesre valamint Sopronba látogat majd el. A zenekarvezetők – Schwartz József és Nyers Alex – tervei szerint a zenekar hosszú távon működik majd, és a tábort a következő években is rendszeresen megszervezik.

Idén is sikerült ismert, sőt, nemzetközi hírű zeneművészeket felkérni a közreműködésre, mint Szatmári Zsolt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólóklarinét-művésze vagy Fejér András, a berlini Német Szimfonikus Zenekar szólóharsona-művésze, akik szívesen részt vesznek a tábor munkájában, segítik a közös felkészülést.




 

Kövessen minket a Facebookon is!