Helyi hírek 2016. augusztus 8. 16:00 Forrás: police.hu, fotó: internet

Életszerű történetekkel állnak elő az elkövetők és még vásárolnak is hamis pénzzel

Életszerű történetekkel állnak elő az elkövetők és még vásárolnak is hamis pénzzel
Jelentős mértékben csökkent a többgenerációs családok száma, az idős emberek többsége egyedül vagy másik időssel él együtt. Életkori, fizikai, mentális sajátosságaikból, helyzetükből, állapotukból adódóan, a társadalomban betöltött szerepüknél fogva az átlagnál sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak, fokozottabban veszélyeztetettek bizonyos bűncselekményekkel szemben.

Új módszert alkalmaznak az elkövetők az időskorúak megtévesztésére. Vásárlás ürügyén a fizetésnél nagycímletű készpénzt adnak át, majd megkérik áldozatukat, hogy azt váltsa fel. Később derül csak ki az idősek számára, hogy hamis pénzt kaptak és a bankjegyeken ugyanaz a sorozatszám szerepel.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság számára kiemelten fontos az időskorúak, mint általában különösen védtelen csoport védekezési képességeinek növelése.

Az időskorúak nagyon sok esetben segítségnyújtás következtében válnak áldozattá. Viszonylag könnyen kötnek ismeretséget, megbíznak idegen emberekben, ezáltal az elkövetők nagyobb nehézség nélkül bizalmukba férkőzhetnek.

A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy ne váltsanak fel bankjegyeket idegeneknek! Az idősek a pénzváltáshoz kérjenek hozzátartozóiktól segítséget és minden esetben legyenek figyelmesek, körültekintőek. A számukra ismeretlen személyek kérését kezeljék fenntartással.

Amennyiben bűncselekmény áldozatává válna, kérjük, azonnal értesítse a Rendőrséget a 107-es, illetve a 112-es segélyhívó számon, valamint forduljon segítségért a 06-76/513-300-as telefonszámon a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjához.




 

Kövessen minket a Facebookon is!