Gazdaság 2016. augusztus 13. 08:15 Forrás: MTI

A magyarok harmada visszatérő vendég

A magyarok harmada visszatérő vendég
A magyarok harmada több alkalommal is visszatér ugyanarra a településre nyaralásai alkalmával, és minden ötödik ember ugyanoda foglal szállást, ahol egyszer már elégedett volt a kiszolgálással - derült ki a Szallas.hu legfrissebb, az Év Szállása versenyhez készített statisztikáiból.

Az MTI-nek elküldött közlemény szerint a Google turisztikai statisztikái azt mutatják, hogy Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló a top 3 város, ahova a legszívesebben térnek vissza a turisták utazásaik alkalmával. A vendégházak és az apartmanok körében a legmagasabb a visszatérők aránya. A vendégértékelések fontosságát és hitelességét mutatja, hogy a visszajáró nyaralók aránya is magasabb a vélemények alapján kiemelkedően teljesítő szálláshelyeken - mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a közlemény szerint.

Szintén meghatározó az úti cél kiválasztásakor a szálláshely elhelyezkedése és neve, ezt 65 százalék, illetve 20 százalék sorolta a fontos szempontok közé. Online foglaláskor pedig döntő szempont az ár és a korábbi látogatók személyes véleménye, 51 illetve 28 százalék szerint.

A Szallas.hu idén negyedik alkalommal hirdette meg a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket díjazó Év Szállása versenyt. A díjakat tavaly több mint 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely közül választották ki, 442 200 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján.

A 2008-ban indult portál jelenleg már öt kontinensen csaknem százezer hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak. A honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1,5 millió látogató keresi fel. A Szallas.hu Csoport 2014-ben első, 2015-ben pedig a 3. helyen végzett a Deloitte Fast 50 - a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatainak - versenyében.




 

Kövessen minket a Facebookon is!