Helyi hírek 2016. augusztus 17. 12:30

45 éve együtt a Megbecsülés Nyugdíjas Klub

Képgaléria
45 éve együtt a Megbecsülés Nyugdíjas Klub
- Ez egy nagyon boldog találkozó. Mindig örülünk egymásnak, amikor összeülünk, de a mostani találkozó ünnepi alkalom is, amikor klubunk megalakulásának 45. évfordulójára emlékezünk – mondta Bujdosó Imréné, a Megbecsülés Nyugdíjas Klub vezetője a Szakmaközi Művelődési Házban megtartott ünnepségen. Az évforduló alkalmából Csányi József polgármester a város nevében köszöntötte a nyugdíjas közösséget. Az ünnepségen a klub működésének támogatását biztosító Megbecsülés Nyugdíjasokat Segítő Alapítvány elnöke, Szabó Lajos - volt vezérigazgató - is megemlékezett a kezdetekről néhány mondatban.

Az ünnepség kezdetén Bujdosó Imréné összegezte a mintegy fél évszázad legfontosabb eseményeit. Elmondta, hogy a klubélet a kezdetektől rendszeres, éves munkaterv alapján minden hónapban találkoznak. Irodalmi, történeti előadásokat, farsangi mulatságot tartanak, megemlékeznek az anyák és apák napjáról és a városi rendezvényeknek is rendszeres résztvevői. Emellett a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének tagjaként közreműködnek sok-sok program szervezésében, segítésében. Nyaranta pedig egy-egy strandnapon élvezik a közös együttlétet.

Az évfordulós ünnepségen egy képekben gazdag fotókiállítás is felidézte a klub 45 éves történetét.

 

s. r.



 

Kövessen minket a Facebookon is!