Sport 2016. augusztus 14. 09:00

Teljes nap a horgászaté - videóval

Képgaléria
Hagyományosan, immár ötödik alkalommal ragadtak horgászbotot a pecások a Balog Tanya 24 órás horgászversenyén augusztus 13-án és 14-én. Az idei megmérettetés telt házat hozott, összesen 10 (3+1 fős) csapat nevezett. A változékony időjárás a fogásokra is kihatott, tapasztalatok szerint a délutáni és a hajnali időszak döntően befolyásolja a végeredményt. A győztes csapat első alkalommal egyedi készítésű vándorkupát kapott a szervezőktől.

A 24 órás versenyt 2015-ben a Seéberger György vezette csapat nyerte több mint 75 kilogrammnyi fogással. A résztevők közül sokan külön edzéssel készültek a versenyre, hiszen a napszaki időjárástól függően más-más technikával lehet eredményesen horgászni – osztotta meg gondolatait Balog Péter szervező, a tó üzemeltetője. 

A csapatok tagjai sorsolás alapján foglalták el stégjeiket, egy kedvező hely „kifogása” a fogásokra is hatással lehetett.

A verseny díjátadással és kupa átadással zárult. A legjobb csapat a vándorkupát is hazavihette, illetve a legnagyobb hal kifogója külön elismerésben részesült.

24 óra alatt 518,94 kilogrammnyi halat fogtak a csapatok. A legnagyobb halat Farkas István emelte ki, akinek 6,1 kilós amur akadt a horgára.

Csapatverseny végeredmény: 

1. Fifti - Fifti 

2. Balog-Tanya

3. Szüzek 

 

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!