Sport 2016. augusztus 13. 17:30

Döntetlen a rangadón

Képgaléria
Döntetlen a rangadón
1-1-es döntetlennel kezdte a bajnokságot a Kiskunfélegyházi HTK II., amely az első fordulóban hazai pályán a tavalyi bajnok Városföldi SE-t látta vendégül a megyei II. osztályban. A presztízs mérkőzés izgalmasan alakult, mindkét fél megszerezhette volna a győzelmet, a két találat gyors gólváltás után az első félidő hajrájában született.

A házigazda Kiskunfélegyházi HTK II. az előző szezonban az 5. helyet szerezte meg, a vendég városföldiek a bajnokság megnyerését követően ezúttal sem vállalták a feljutást. A két együttes legutóbbi félegyházi rangadója 2-1-es városföldi sikerrel zárult.

A 2016/17-es szezon első találkozóján némileg megerősített kerettel lépett pályára a KHTK II., a megyei I. osztályú KHTK szabadnapja miatt több játékos is „visszajátszhatott” a kettes csapatba.

A kiegyenlített mérkőzésen egészen a 42. percig kellett várni az első gólra, ekkor Balog Ferenc vette be a félegyházi kaput. Egy perccel később érkezett a válasz, Szabó Tamás révén gyorsan egalizált a KHTK II. (1-1)

Az idénynyitón némileg pontatlanul játszottak a csapatok, a mezőnyben nagy harc dúlt a labdáért. Több esetben beszorította riválisát a KHTK II., míg a vendégek gyors ellenakciókból veszélyeztettek.

Ziccer és lehetőség mindkét együttes előtt akadt, de több gól már nem esett, igazságos döntetlen született.

 

Értékelés:

Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.):

- Rangadóval kezdtünk, a felkészülésünk felemásra sikerült, több játékosom három műszakban dolgozott, emiatt nehéz volt összehozni az edzéseket. Jól jött a megyei I-es csapat szabadnapja, megerősített kerettel az elmúlt évek legerősebb megyei II-es együttese ellen kezdtünk. Meglehetett volna a győzelem is, de akár ki is kaphattunk volna. Reális eredmény született. A dobogóért szeretnénk harcolni a 2016/17-es szezonban, meglátjuk hogyan sikerül.

 

Bács – Kiskun Megyei II. Észak 1. ford. 08.13.

Kiskunfélegyházi HTK II. - Városföldi SE (1-1) 1-1

Gólszerzők: 43. p. Szabó Tamás ill. 42. p. Balog Ferenc

 

G. Z.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!