Sport 2016. augusztus 21. 20:50

Balszerencsés mérkőzésen kapott ki a KHTK

Képgaléria
Balszerencsés mérkőzésen kapott ki a KHTK
Idény eleji formát mutatva hazai pályán szenvedett vereséget a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A vendég bácsalmásiak szervett védekezéssel kevés teret hagytak a némileg pontatlanul játszó KHTK-nak. A találkozón két büntető is esett, a vendégek kihasználták a 11-est, a félegyháziak azonban nem. A KHTK játékának javulnia kell a bajnokság további szakaszára.

Első bajnoki mérkőzését játszotta a Kiskunfélegyházi HTK augusztus 21-én a megyei I. osztályú labdarúgó szezonban. Szabadnappal kezdték a szezont a félegyháziak, a vendég bácsalmásiak az első körben a Kecskeméttől kaptak ki 2-1-re.

Sok pontatlanság jellemezte a félegyháziak játékát, amit tetézett a bácsalmásiak javára megítélt 11-es. A büntetőt Popovic Goran értékesítette a 12. percben. (0-1)

A hátrányban játszó KHTK csupán helyzetekig jutott, a második félidőben kapuja elé szegezte a vendégeket, de a betömörülő védelem ellen nem találta az ellenszert. Ennek ellenére meg lehetett volna az egyenlítés, de a félegyháziak 11-esből sem tudtak bevenni a bácsalmási kaput, a vendég hálóőr bravúrosan hárítva kivédte a sarokba tartó labdát.

A félegyházi nyomás nem érett góllá és a vendég ellenakciókból sem esett újabb találat. A KHTK idény eleji formát bemutatva görcsös játékkal szenvedett vereséget.

 

Értékelések:

Szabó István (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK):

- Tavasszal is hasonlóan kezdtünk, akkor az első forduló elmaradt, most pedig szabadnaposok voltunk az első körben. Még nem vettük fel a bajnoki ritmust, nem játszottunk jól. A Bácsalmás kihasználta a büntetőt, mi a sajátunkat nem. Hiába támadtuk végig a második félidőt, a lehetőségeink kimaradtak, az ellenfél tudott kontrákra játszani. Sok forduló van hátra, próbáljuk kijavítani a hibákat.

 

Florin Nenad (vezetőedző, Bácsalmási PVSE):

- Két erős csapat ellen kezdtük a bajnokságot. A nyitófordulóban a Kecskemétet fogadtuk, most pedig a tavalyi bajnokhoz látogattunk. A Kecskeméttől 2-1-re kikaptunk, Félegyházán sikerült megszerezni mind a három pontot. Látható volt, hogy felkészült a KHTK, a második félidőre magunkra húztuk őket, szerencsével sem álltunk hadilábon, mert a félegyházi büntető kimaradt. Ellentámadásból több veszélyes helyzetig jutottunk, örülök a győzelemnek.

 

Bács-Kiskun Megyei I. 2. ford. 08. 21.

Kiskunfélegyházi HTK - Bácsalmási PVSE (0-1) 0-1

Gólszerző: 12. p. Popovic Goran 11-esből

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!