Kultúra 2016. augusztus 22. 13:30

Léghajóval a világ körül

Képgaléria
Léghajóval a világ körül
Különleges utazáson vehettek részt a gyerekek nemrégiben a könyvtár olvasótáborában. Bár nem igazi léghajóval, hanem képzeletben Gerald Durrell Léghajóval a világ körül című művének megismerése által járták körül a világot, mégis nagy élményben lehetett részük. A fordulatos, izgalmas, humorosan előadott történetek révén rengeteg érdekes tudnivalóra tettek szert a fiatalok.

A felső tagozatosok számára rendezett táborban a könyv és a szerző megismerése volt az elsődleges. A tábor keretében kézműves foglalkozásokon vettek részt a művelődési központban és a könyvtárban egyaránt.

Az olvasótábor szervezője Czibolya Szilvia biciklitúrákkal egybekötött kirándulásokkal is meglepte a fiatalokat. Jártak Szabó Attila lepkegyűjtőnél és a félegyházi repülőtéren is, ahol Veres András az AERO Sportegyesület vezetője tartott nekik előadást. Itt hallhattak a sárkányrepülőzésről és a léghajózásról valamint egy másik előadás keretében a repülőgép modellezést is tanulmányozhatták.

Kurucz Mariann kisállattanyésztőnél is látogatást tettek ahol egyebek mellett megismerkedtek a teknősökkel, kaméleonnal, nyuszikkal, tengerimalacokkal, az agámával és díszcsirkékkel.

A Sivatagi show című természetfilm megnézése pedig még nagyobb ismeretet nyújtott az állatvilág megismeréséből számukra.

Az Akácos tanyán pedig Fekete Benő vezetésével megtekinthették a gazdaságot. A szamarak, birkák szürke marhák, szarvasmarhák, és a gyönyörű lovak látványa lenyűgözte a gyerekeket. De boldogok igazán akkor voltak, amikor felpattanhattak a lovak hátára. Ugyanis az Akácos tanya lovaira mindenki felülhetett és részesülhetett a lovaglás élményében.

Végül a Természettudományi Múzeumban tett látogatás során múzeumpedagógiai foglalkozást is tartottak számukra. A múzeumi kirándulás megkoronázta és igazán emlékezetessé tette a táborban eltöltött időt.

V. K.




 

Kövessen minket a Facebookon is!