Sport 2016. augusztus 25. 11:00

Asztalitenisszel készültek a tanévre

Képgaléria
Asztalitenisszel készültek a tanévre
A nyár vége sem telhetett el tábor nélkül, a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola jóvoltából egyhetes napközis táborba várták a gyermekeket augusztus 22-e és 26-a között az egyesület Kossuth utcai edzőtermébe. A foglalkozásokon elsősorban haladó szintű fiatalok vettek részt 8-tól 13 éves korig. A tábort Bene Györgyi szakedző vezette, a szervezésben és a gyermekek felügyeletében Pengő-Mura Renáta és Nádasdi Péter segédkezett.

Az asztalitenisz kultúra nagy hagyományokra tekint vissza városunkban, a felnőtt csapat jól szerepelt és a gyermekek körében is népszerű a sportág. A helyi fiataloknak idén először egyhetes tábort szerveztek.

A programot napi 3 órás PingPong mellett strandolás, úszás, koordinációs edzések és egyéb játékos foglalkozások színesítették – mondta el Bene Györgyi táborvezető.

- Akadnak tehetséges fiatalok, Szász Martint, Bondor Kolost, Kiss Juhász Rolandot és Lombos Miklóst kiemelném, de a többieknek is lehetőségük van a felzárkózásra, technikai elemek csiszolására.

 

A tábor lezártával hamarosan a férfi NB I. keleti csoportjában szereplő Félegyházi Asztalitenisz Sportiskolának szurkolhatunk. A tavalyi ezüstérmes csapat szeptember 3-án szombaton 11 órakor az Eger ellen kezdi hazai környezetben a szezont.

 

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!