Fájdalmasan pusztuló tanyavilágunk

Térségünk egykor a legsűrűbben lakott tanyavilág volt, tele életteli, gazdálkodó birtokokkal. Tanyaprogramok ide vagy oda, tanyáink sokasága lakatlanná vált, omladozik, némelyik helyen már csak az egykori porta határát jelző fasor hirdeti, hogy valaha önálló birtok volt. Szomorú látvány ez a gazdagon termő vidéken. Lénárt József nemrégiben végigjárva a határt, fotókat is készített, bemutatva egy pillanatképet, megfogalmazva gondolatait erről a pusztulásra ítélt világról.

„Nem szoktam történeteket összerakni magamban, amikor ezekkel a hajdanvolt otthonokkal találkozom. Külön jönnek elő hangok, képek. Halkuló nevetések, egymást hívó, de egyre tompább, ritkuló szólítások. Kútágas jajdulása, vödör sikkantása, amint a téglákhoz ér. Tétova léptek csosszanását kísérő botkoppanás. A korán leereszkedő téli este vakságában esti imádkozás sóhajtása a megváltoztathatatlan csendességű apró szoba lámpátlan sötétjében. Göcsörtös ággá szikkadt, soha meg nem pihent kezeket látok lassú mozdulatokkal aprókat törni a kenyérből.

Fakó, száraz arcokat végtelenbe révedő tekintettel, melyek a naplementékben, az ég és a föld egymáshoz simulásában már az út végén álló kapu egyre szélesebbre tárulását látják, ahonnét talán már a szólítást is hallani vélik.

Fénytelen szemeket, melyekbe már csak akkor költözik néha eltévedt csillogás, amikor az örök békességben porladó egykori kedves emléke, vagy a bejárhatatlan messzeségbe sodródott gyermekek, unokák felsajduló hiánya könnycseppet csordít a szomorkás mosolyban megbékélt arc barázdáira."

Lénárt József

Kövessen minket a Facebookon is!