Közélet 2016. augusztus 27. 08:00 Forrás: MTI

Csökkent a természetes népességfogyás az első fél évben

Csökkent a természetes népességfogyás az első fél évben
Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első hat hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.

Az első fél évben 43 ezer 594 gyermek jött a világra, ami 1,8 százalékos visszaesést jelent. A halálozások száma ugyanakkor 9,5 százalékkal csökkent, 62 ezer 978 volt január és június között.
A természetes fogyás idén 19 ezer 384 volt, 5833-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Februárban és márciusban többen, a másik négy hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint tavaly. Április-júniusban átlagosan 5 százalékkal visszaesett a születések száma 2015-höz képest.

Ami a halálozásokat illeti, a májusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-áprilisban történt, ekkor az elhunytak száma átlagosan 14 százalékkal csökkent.

Mivel a születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, a természetes fogyás mérséklődött. Az év során folytatódott a házasságkötések számának "hosszabb időszak óta tartó figyelemre méltó emelkedése". Az idén januártól júniusig anyakönyvezett 21 ezer 921 frigy 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Különösen a február-áprilisi növekedés volt jelentős - fűzték hozzá.
Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 12,9 halálozás jutott 2016-ban. Előbbi 0,2, utóbbi 1,4 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 4 ezrelékre csökkent.

Ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés a tavaly január-júniusihoz képest. A születések száma régiónként különböző mértékben változott. Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön enyhén emelkedett, míg a többi régióban mérséklődött. A csökkenés a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon volt jelentős.

Az elhunytak száma mindegyik régióban visszaesett, különösen a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön. A természetes fogyás üteme az összes régióban mérséklődött, a legnagyobb csökkenést az Észak-Alföldön regisztrálták. A házasságkötések száma mindegyik régióban emelkedett, kimagasló mértékben Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön - olvasható a népmozgalmi tájékoztatóban.




 

Kövessen minket a Facebookon is!