Ilyen még nem volt
A régi akadályversenyek hangulatát és formavilágát idézték meg a rendezők a Ligetben . Három fős csapatokkal lehetett nevezni, a korosztályoknak megfelelően: medvebocs (5. 6. osztályosok), kismedve (7. 8. osztályosok), nagymedve (9. 10. oszt.), jegesmedve ( 11. 12. oszt.), felnőtt normál és felnőtt kiemelt kategóriában indultak a csapatok.
Kiskunfélegyházáról a Móra Ferenc Gimnáziumból 41 diák és három tanár vett részt. A verseny során egy térkép alapján kellett tájékozódni és megtalálni az állomásokat, ahol a csapatok egyetemistáktól kapták meg az adott ponthoz tartozó feladatsort. A megoldást leadva tovább lehetett lépni egy másik állomásra, ahol vagy egy ún. főfeladatot, vagy egy mellékfeladatot kaptak attól függően, hogy az előző megoldás jó vagy rossz volt.
Az, hogy milyen ágon van egy csapat, nem derült ki számára, mivel azt nem árulták el, hogy helyes vagy rossz megoldást adtak le előzőleg.
A verseny négy és fél órája alatt jó volt látni, hogy a Ligetben az állomások között jókedvűen szaladgáltak a diákok, vagy kis csoportokban vitatkozva próbálták együtt megérteni, illetve megoldani a kapott feladatot. Szokatlan volt ez mindenki számára, hiszen igen szép környezetben, egy farönkön kuporogva, madárcsicsergés mellett ritkán oldanak meg matek feladatokat. A feladatok jól voltak összeállítva, logikus gondolkodást igényeltek, valamint röviden megoldhatóak voltak. A Móra gimnazisták a jegesmedve kategóriában egy harmadik (Rádi Róbert 11/E, Retkes Péter 11/E, Horváth Péter 11/A) és egy hatodik (Kanyó Kristóf 11/A és Czirkó Viktória 11/A)helyezést értek el. A tanuló ifjúságnak bizony be kellett látni, hogy ezúttal a tanárok értek el jobb helyezést, mert a felnőtt kiemelt kategóriában a Móra Ferenc Gimnázium tanárai elsők lettek (Bodnárné Laczkó Gyöngyi, Kámán Tamás, Ozsvár Péter alkotta csapat).
A diákok és a tanárok szemmel láthatóan jól érezték magukat, újszerű volt, hogy nem a megszokott környezetben, egy teremben padban ülve gondolkodtak. Először volt életükben ilyen „rendkívüli tanóra”.
Bodnárné Laczkó Gyöngyi
matematika mk. vezető