225 éve született a legnagyobb magyar

Széchenyi István, gróf (Bécs, 1791. szeptember 21. - Döbling, 1860. április 8.) a 19. sz. első felében megindult nemzeti liberális reformmozgalom kezdeményezője és legjelentősebb személyisége, az MTA alapítója. Apja Széchényi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, anyja Festetich Julianna volt, felesége Seilern Crestentia grófnő, gyermekei Sz. Béla és Sz. Ödön. Hamar felébredt érdeklődése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. 1815-1825 között többször bejárta Nyugat-Európát.

A fejlett polgári államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán változasson, s erre elsősorban a nagybirtokos osztály tagjait kívánta megnyerni. 1822-ben angliai mintára meghonosította Pesten a lóversenyeket és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyűlés alsó táblájának ülésén jövedelme kamatának felajánlásával lerakta Magyar Tudományos Akadémia alapjait. 1827-ben Pesten megalapította Nemzeti Kaszinót. 1828-ban jelent meg első könyve (Lovakrul), 1830 elején jelent meg Hitel című munkája. A Hitel az 1830-as években kibontakozó, a polgárosodást, a korszerű kapitalista viszonyok kiépítését célzó reformmozgalom programjává vált.

Az 1831. évi nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után, Stádium c. művében tizenkét törvényjavaslatba foglalta követeléseit. A Stádium kinyomtatását a cenzúra megtiltotta. Külföldön adta ki, 1833 őszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok.

Részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában (1831), a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában, létrehozta Pest egyik első nagyipari üzemét, az óbudai hajógyárat és a téli kikötőt (1836), szorgalmazta a Duna-Tisza-csatorna építéséről szóló törvény jóváhagyását, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fejlesztését, királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a később róla elnevezett al-dunai út építését (1835-37); nevéhez fűződik a Lánchíd létrehozása, amelyen először kötelezték a nemeseket hídpénz fizetésére. Az állandó híddal dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett működésével maga is segítette.

Az 1840-es években a Tisza-szabályozás és ármentesítési munkák megindítása (1845-46), a balatoni gőzhajózás életre hívása (1846) emelkedik ki gyakorlati tevékenységéből.

Politikai programjában egyre inkább szembefordult a köznemesi reformellenzék soraiban mutatkozó, mind határozottabb tendenciákkal. Először barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az első reformországgyűlés (1832-36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. január 2-án megindított Pesti Hírlapja már nyílt fellépésre késztette Kossuth ellen, Kelet népe (1841) c. művében azzal vádolta Kossuthot, hogy izgatásával" veszélyezteti a békés reformtörekvéseket.

Az MTA 1842-i nagygyűlésén tartott nagy feltűnést keltő ünnepi beszédében elítélte az erőszakos magyarosítást. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek a Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történő, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt ugyancsak forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek c. röpiratában lázítással vádolta meg ellenfelét. 1847 őszén pedig, amikor Kossuth Pest megye követe lett, Széchenyi Moson megyében követté választatta magát, hogy az alsótáblán ellensúlyozza Kossuth irányító szerepét.

Széchenyi örömmel fogadta az 1848. februári - márciusi vértelen forradalom győzelmét, a Batthyány-kormányban 1848. ápr. 7-étől szeptember 11-éig a közlekedés és a közmunkák minisztere volt.

A Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedését felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni. 1848. szeptember 5-én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben.

1857-ben gúnyos vitairatban leplezte le a magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerét. Ezen úgynevezett Nagy Magyar Szatíra gondolatait felhasználta egy a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvő röpiratra (Rückblick) írt válaszában. A Blick auf den anonymen Rückblick ("Pillantás a névtelen visszapillantásra") név nélkül Londonban jelent meg 1859-ben.

Az önkényuralom alatt újra feltámadt munkakedve és egy nagy leleplező munkát írt a szabadságharcot vérbe fojtó osztrák uralom ellen, nem kímélve a kormányon levő minisztereket és magának a császárnak a személyét sem. A mű csak az osztrák–magyar monarchia felbomlása után látott napvilágot, kiadója, Károlyi Árpád Nagy magyar szatírának nevezte el. Amikor Bach Sándor Rückblick című, névtelenül kiadott röpiratában azt akarta a külföld előtt bebizonyítani, hogy kormányzása áldásos volt Magyarország polgárosodása, gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából, Széchenyi – ugyancsak névtelenül – válasz-röpirattal felelt (Ein Blick auf den anonymen Rückblick - Egy pillantás a névtelen visszapillantásra, 1859), s kíméletlenül, szellemesen, szatirikusan, leleplezte az osztrák államminiszter hazug fejtegetését. A munka megírásakor a Nagy magyar szatíra anyagát is felhasználta. Döblingi magányában Széchenyi eljutott a szabadságharc megértéséig, mint ezt Disharmonie und Blindheit (Diszharmónia és vakság) című, kéziratban maradt politikai írása tanúsítja. Az osztrák titkosrendőrség gyanút fogott az Ein Blick miatt (melynek sikere hozzájárult Bach bukásához) és házkutatást rendelt el Széchenyi döblingi betegszobájában, melyet gyakran kerestek fel az ellenzéki szellemű magyar főrangúak.

A röpirat miatt rendőri zaklatások indultak ellene, mire Széchenyi 1860. április 7-ről 8-ára virradó éjjel véget vetett életének.