Ha testem máshol is él, a lelkem örökké itt van közöttetek
Képgaléria
A művésznő így folytatta: ”Drága barátaim! Nincs annál nagyobb öröm egy művész számára, mint a szeretet és a megbecsülés, amit tőletek kapok. Kiskunfélegyházán lenni és kis városomnak utcáit róni, látni a régi házunkat, ahol a gyermekkoromat töltöttem, a Móra Ferenc Gimnáziumot, ahol tanultam, igazi boldogságot jelent. Minden utcához emlékek fűznek, és melegséggel önt el, ha végigsétálok rajtuk. Édesanyám, édesapám, rokonaim is e hőn szeretett, szent földön vannak eltemetve. Ha testem máshol is él, a lelkem örökké itt van közöttetek. Legszebb álmaimban itt járok Kiskunfélegyházán. Hálám és köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik meghívtak.”
Az ünnepélyes tárlatnyitó után mindennapjairól is elárult néhány részletet a művésznő.
- Rosta Ferenc kiállításmegnyitójában úgy fogalmazott, hogy ha egy szóval lehetne összegezni munkásságát, életútját, akkor csak annyit lehet mondani „tűz”. Igaz ez?
- Igaz! Sőt, tűzveszély! Amikor itt jártam iskolába, tornászbajnok voltam. Soltész Dezső bácsi volt a testnevelő tanárom. Utána úszni kezdtem, de 16 éves koromban már elmentem a városból.
- Ismerőseivel, barátaival beszélgetve úgy fogalmazott, hogy soha nem lesz nyugdíjas.
- Nem is! Az nem nekem való. Én olyan vagyok, mint egy 25 éves lány. A 70-es években pilótaképzésen is részt vettem, kitanultam a repülővezetést. Úszóbajnok is voltam. Két évvel ezelőtt még ejtőernyővel ugrottam. Én egy belevaló kislány vagyok, úgy élek, mint egy fiatal nő. A mai napig minden este úszok.
- És az alkotás?
- Reggel, amikor felkelek – sokszor elfelejtek reggelizni – már rohanok a stúdióba, és ami ötletem van, azt rögtön le akarom festeni. Délután 3-4 felé abbahagyom, négytől pedig klasszikus festészetet tanítok este fél 7-ig. Van olyan nő, aki már 16 éve tanul nálam, de nagyobb művészt szeretnék csinálni belőle, mint én vagyok. Már gyönyörűen fest.
- Az szemmel látható, érzékelhető volt, hogy nagy örömmel vett részt félegyházi kiállításának megnyitóján.
- Természetesen. A legnagyobb öröm nekem, amikor meghívnak és van miért fölkelnem. Mert ha nincs kiállításom, és a szekrény aljába kerülnek a festményeim, elfogy a lelki erőm, az ambícióm, nem hajt a tűz, ami bennem van. Minek festek, kinek festek? De ha van egy tárlat, akkor ugrok fel, rohanok a műterembe és festek. Így élem a mindennapjaimat.
s. r.
