Kortárs segítők Kiskunfélegyházán
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 2014. május 19-én immár második alkalommal rendezte meg - és ezzel továbbfolytatta a 2013 novemberében elindított - bűnmegelőzési kortárs segítők képzését a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének szervezésében.
A képzést Timafalvi László rendőr alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, aki jó tanácsokkal látta el a szépkorúakat.
A képzésen kiemelt figyelmet kapott az áldozatvédelem, a személy- és vagyonvédelem, valamint az egyszerű biztonságtechnikai eszközök bemutatása.
Kovács Gizella r. őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó kitért a vásárlással egybekötött árubemutatók buktatóira, a hamisított ékszerekkel kapcsolatos visszaélésekre, továbbá a bankjegyek eredetiségének ellenőrzését is megtanította néhány egyszerű módszerrel.
Az idősek körében gyakrabban előforduló eltartási szerződésekkel kapcsolatos esetleges problémákról is szót ejtettek az előadók. Összefoglalásaként bűnmegelőzési kisfilmet tekintettek meg a hallgatók.