Helyi hírek 2014. május 21. 08:57 Forrás: Fotó: tourinform.hu

Terepgyakorlat

Képgaléria
Terepgyakorlat
A Natura Hungarica Alapítvány és a Móra Ferenc Gimnázium természettudományos laboratóriuma terepgyakorlatot szervezett az iskola tanulóinak elsősorban biológia-kémia tagozatos diákjainak. (10/B és 9/C).

Ez a régen nagyobb „megbecsülésnek” örvendett tanulási forma a természetben zajlott és a természettel való ismerkedést jelentette a városi diákoknak.

A mostani terepgyakorlat során Gátér, Péteri-tó és a Kálvária domb növényeivel, állataival való ismerkedést és megfigyelését végezték.

Indulás előtt még különböző élőlényeket, növényeket és védett területeket csoportosítottak a résztvevők, képekkel illusztrálták, és 3-4 mondatban írtak az adott témáról. Mintegy 72 élőlénnyel, növénnyel, illetve területtel foglalkoztak a diákok.

Először gátéri Fehér-tó madarairól hallgatták meg a szakember előadását. Több olyan szárnyassal találkoztak, amelyekről keveseknek volt tudomása, mint például: - Házi rozsdafarkú, Nádirigó, Törpegém, Bíbic, Dankasirály stb…  

A Péteri-tónál inkább a növényvilág bontakozott ki a diákok előtt, számos védett fajjal találkoztak. Nagy élmény volt számukra, hogy  a kiáltóról távcsővel figyelhették meg a különböző madarakat. Az érdekesebb növények  közül néhány: -Farkas kutyatej,Sárga here,Vadrózsa, Sárga árvacsalán, Kisvirágú bükköny, Mocsári boglárka, Zörgő kakascímer, Bakszakáll, Homoki pipitér, Szennyes lednek, Homoki habszegfű.

A szárnyasok közt feltűnt -Kakukk, Busalepke, Karolópók, Vérpettyes kabóca, Nagy kócsag, Kanalas gém, Szürke gém,Tajtékos kabóca, Barát réce, Búbos vöcsök, Szárcsa, Bütykös hattyú, Kormorán, Kis kárókatona stb…

A terepgyakorlat a félegyházi Kálvária dombon ért véget, ahol szintén szakember előadását hallgathatták meg a diákok és kiderült, hogy bizony itt a város közvetlen környezetében is sok madár és ritka növényfaj él.

A diákoknak rendkívül nagy élményt jelentett ez a félnapos terepgyakorlat, melyet a Natura Hungarica munkatársai mellett, Nagy Zsolt a gimnázium biológia tanára vezetett, s ahol a tízórait a félegyházi kenyérgyár biztosította termékeivel.

           

Pintér Judit

9/C

 

Kövessen minket a Facebookon is!