Sport 2016. szeptember 19. 10:00

Győzelem az NB II-es nyitányon - videóval

Képgaléria
Végig vezetve, magabiztos 30-24-es sikerrel rajtolt hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabda csapata az NB II dél-keleti csoportjának első fordulójában a Kész Arénában. Az előző szezonban ezüstérmet szerző félegyháziak a negyedik helyezett Köröstarcsát múlták felül. Kiváló hangulatot teremtettek a szurkolók, a KHTK összeszedetten játszva a második félidő közepére eldöntötte a mérkőzést.

Jó bajnoki rajtban reménykedtek a félegyházi kézilabda szurkolók és vezetők, a KHTK ellenfelét a Köröstarcsát azonban nem lehetett lebecsülni. Legutóbb szoros csatában mindössze 4 góllal, 32-28-ra nyertek a félegyháziak tavasszal.

Az első félidő ennek megfelelően nagy csatát hozott, a KHTK fokozatosan építette előnyét. A 4-5 gólos vezetés a szünetig állandósult, sőt a fordulás után még tovább nőtt. Gyors megindulásokból, beállós poszton és betörésekből is hatékonyan játszottak a félegyháziak, amihez jó kapusteljesítmény és védekezés társult.

Az utolsó tíz perc izgalommentesen telt, a KHTK biztosan őrizte jelentős előnyét. (27-17)

A vendégeknek csupán szépíteniük sikerült, de veszélyeztetni nem tudták a félegyházi győzelmet. (30-24)

A Kiskunfélegyházi HTK legeredményesebb játékosainak Gazsó Balázs és ifj. Miksi István bizonyult, mindketten 6-6 alkalommal vették be a köröstarcsai kaput.

 

Értékelések:

Bagdi Balázs (játékos, Kiskunfélegyházi HTK):

- A végeredményt tekintve könnyű mérkőzésnek tűnhetett, de az első félidőben megszenvedtünk a Köröstarcsa ellen. Mindkét csapat kereste a játékát, idény eleji forma volt, a végére kijött az erőkülönbség. Makóról érkeztem, összeszedettnek érzem a csapatot, a dobogós helyekért szeretnénk harcolni a szezonban.

 

Miksi István (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK):

- Sokan buzdították a csapatot a Kész Arénában, ami a győzelem eléréshez segített minket. Megerősítettük a keretet, több új játékost igazoltunk, akiknek még egy kis idő kell az összeszokáshoz. Szeretnénk menetelni a szezonban, nem lesz egyszerű, mert erős csapatok alkotják az NB II dél-keleti csoportját. Az erőviszonyokat pontosan nem ismerjük, az első háromba kerülés a célunk.

 

NB II férfi felnőtt Dél-kelet 1. ford. 09. 18.

P&P Kiskunfélegyházi HTK – Köröstarcsai KSK (16-11) 30-24

 

TABELLA

hely

 

 

 

csapat

 

M

 

 

GY

 

 

D

 

 

V

 

 

LG

 

 

KG

 

 

GK

 

 

PONT

 

1.

 

 

 

Kunszentmárton KSK

 

1

 

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

32

 

 

25

 

 

7

 

 

2

 

2.

 

 

 

P P KHTK

 

1

 

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

30

 

 

24

 

 

6

 

 

2

 

3.

 

 

 

Orosházi FKSE-LINAMAR U23

 

1

 

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

31

 

 

26

 

 

5

 

 

2

 

4.

 

 

 

Békéscsabai BDSK

 

1

 

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

25

 

 

20

 

 

5

 

 

2

 

5.

 

 

 

Túrkevei VSE

 

1

 

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

25

 

 

21

 

 

4

 

 

2

 

6.

 

 

 

Kiskunhalas UKSC

 

1

 

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

24

 

 

23

 

 

1

 

 

2

 

7.

 

 

 

Pick Szeged II

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

1

 

 

23

 

 

24

 

 

-1

 

 

0

 

8.

 

 

 

Kondorosi KK

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

1

 

 

21

 

 

25

 

 

-4

 

 

0

 

9.

 

 

 

Mezőtúri AFC

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

1

 

 

26

 

 

31

 

 

-5

 

 

0

 

10.

 

 

 

Makói KC

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

1

 

 

20

 

 

25

 

 

-5

 

 

0

 

11.

 

 

 

Köröstarcsai KSK

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

1

 

 

24

 

 

30

 

 

-6

 

 

0

 

12.

 

 

 

Újkígyósi KC

 

1

 

 

0

 

 

0

 

 

1

 

 

25

 

 

32

 

 

-7

 

 

0
 

 

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!