Helyi hírek 2016. szeptember 19. 14:55

Félegyháza székely testvértelepülésén, Korondon vasárnap este leégett az atyhai templom

Képgaléria
Félegyháza székely testvértelepülésén, Korondon vasárnap este leégett az atyhai templom
Korondon, Félegyháza székely testvértelepüléséhez tartozó Atyhán vasárnap este villámcsapás érte a templomot. Bár a néhány évvel ezelőtt teljesen felújított épület rendelkezett villámhárítóval, olyan rendkívüli erősségű volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetőszerkezet azonnal lángra kapott.

A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékeket - a szentségtartó és néhány miseruha kivételével - már nem tudták kimenteni.

A helyi önkéntes tűzoltók közlése alapján is úgy tűnik, hogy a templom teljes tetőszerkezete, a torony, minden bent levő használati eszköz és felszerelés, műtárgy odaveszett. Ebben a pillanatban - szeptember 19-én, hajnali 4:30 táján írjuk ezeket a sorokat - azt sem lehet tudni, hogy milyen károsodás érte a templom Kolonics-orgonáját és a három harangot.

A továbbiakban a helyi és a szomszédos településeken működő önkéntes tűzoltóegyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A hamarosan kiérkező udvarhelyi tűzoltóalakulat is tehetetlennek bizonyult.

A tűzoltóság első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes (26,6 millió forint) kárt okozott. 

 

Forrás: Élő Székelyföld Munkacsoport /Fotó: Simó Márton/




 

Kövessen minket a Facebookon is!