Sport 2014. május 22. 13:11

A hajrában harcolta ki a győzelmet az Astra

A hajrában harcolta ki a győzelmet az Astra
A női futsal NBI 7. fordulójából elhalasztott mérkőzést pótoltak május 21-én Dunakeszin, a Radnóti Miklós Gimnázium tornacsarnokában. A bajnoki elsőségét korábban bebiztosító Astra ezúttal is tét nélkül léphetett pályára. Az együttes - a végig izgalmas találkozón - a hajrában kerekedett felül és 3-2-re megnyerte az összecsapást.

A hétközi mérkőzésen korán vezetéshez jutott az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. A 7. percbe Szabó Boglárka talált a hazai kapuba. (0-1)

A Dunakeszi Kinizsi válasza sem késett sokat, a 12. percben Szalkai Kitti egyenlített ki. (1-1)

A szünetig nem változott az állás, azonban az Astra a második félidőt is jobban kezdte. Alig telt el három perc, amikor is ismét Szabó Boglárka bizonyult eredményesnek. (1-2)

A hajrához érkezve nyitottá vált a játék, főleg azután, hogy Urbán Anett újra egalizált. (2-2)

A mérkőzésből már csak hat perc volt hátra, de ez is elegendőnek bizonyult az Astrának a három pont megszerzéséhez. A 37. percben Gyöngyösi Alexandra váltotta a helyzetét gólra, amivel el is döntötte a mérkőzést. (2-3)

 

2014. 05. 21. Női Futsal NBI 7. ford.

Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub- Astra Kiskunfélegyházi Bulls (1-1) 2-3

 

A bajnokságból már csak egy forduló van hátra. Az Astra május 24-én a DVTK-Vénusz otthonában fejezi be a szezont.

 

1.

 

 

ASTRA SUMMERKITH KKFHÁZA

 

25

 

 

23

 

 

0

 

 

2

 

 

169

 

 

47

 

 

69

 

 

 

 

 

2.

 

 

RÁBA ETO

 

25

 

 

18

 

 

2

 

 

5

 

 

108

 

 

60

 

 

56

 

 

 

 

 

3.

 

 

DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL

 

25

 

 

14

 

 

1

 

 

10

 

 

103

 

 

80

 

 

43

 

 

 

 

 

4.

 

 

DVTK-VÉNUSZ

 

25

 

 

12

 

 

3

 

 

10

 

 

105

 

 

105

 

 

39

 

 

 

 

 

5.

 

 

DEAC

 

26

 

 

11

 

 

2

 

 

13

 

 

65

 

 

83

 

 

35

 

 

 

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!