Sport 2016. szeptember 30. 13:30

Újabb mérföldkőhöz érkezett Csontos Piroska pályafutása

Képgaléria
Újabb mérföldkőhöz érkezett Csontos Piroska pályafutása
Még csak 22 éves, de évek óta jelentős eredményeket ér el atlétikában Csontos Piroska. Sportpályafutása megkoronázásaként a 2016-os riói paralimpián két számban, 400 méteres síkfutásban és távolugrásban indult el T-20-as, illetve F20-as kategóriában. A paralimpiai részvételt többéves felkészülés előzte meg, edzője Kornokovics Györgyi 6 éve tréningezi Csontos Piroskát, a kemény edzések eredményeképpen Piró egyéni legjobbját nyújtva, legjobb magyarként 59.41 másodperces idővel hatodik lett 400 méteren, távolugrásban 4 és fél méterrel a 8. helyet szerezte meg.

Csontos Piroskát nevelőedzője, Papp Elemér 6 évvel ezelőtt vitte el a félegyházi Jogging Plus Egyesülethez, ahol az egyesület elnökét, Németh Lászlót kérte fel Piroska tréningezéséhez. Piroska tehetsége fiatal kora ellenére hamar kitűnt, kezdetben heti két edzéssel készült, manapság napi három tréning előzi meg versenyeit. Felkészítője Kornokovics Györgyi szigorú edzésterveket, átlagban heti hat tréninget írt elő számára. Siker kemény munkával érhető el atlétikában, az alapozó időszak 3-4 hónapig is eltart, amit további 4-8 hét intenzív edzésterv vált fel a versenyek előtt. A paralimpiát megelőzően Piroska 5 hetes edzőtárborban vett részt, napi háromszor-négyszer tréningezett - mondta el edzője, Kornokovics Györgyi.

- Annak idején nem gondoltuk, hogy ennyire eredményes lesz Piroska, szeretett sportolni, de csupán országos versenyeket céloztunk meg. A parasportolók részére kevés tornát szerveznek, nem hittük, hogy válogatott szintig és nemzetközi versenyekre is eljuthat. Első komolyabb megmérettetései közé tartozott a 2014-es hollandiai EB, akkor került be a magyar válogatottba. Ezt követően több nemzetközi versenyen részt vett, amelyeken jó eredményeket ért el.

- Innen az út a riói paralimpiára vezetett, sokan követték az eseményeket.

- Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, gratuláltak Piroskának. Májusban tudtuk meg, hogy részt vehet a paralimpián, ami után heti több alkalommal az albertirsai futópályán készült déli melegben, hiszen Rióban is hőségre lehetett számítani. Brazíliában 35-37 fok általánosnak számított és a magas páratartalom is megviselte a szervezetet.

- Népes magyar csapat jutott ki Rióba, Piroska először ismerhette meg a paralimpia hangulatát.

- Az olimpiai falu egy modernkori lakótelephez hasonlít. A magyarok tömbjében magyar iroda működött, ahol folyamatosan követték az eredményeket. Kétnaponta közös összejöveteleken számoltak be a helyezésekről. A 400 méteres futás selejtezője nagyon erősnek tűnt, gyakorlatilag VB döntős mezőnybe került Piró. Az első három hely és a további legjobb két idő automatikusan döntőt ért. Sikerült teljesítenie, külön öröm, hogy három magyar is részt vett a fináléban. Ezen a távon nem lehet taktikázni, csupán arra kellett ügyelni, hogy a végére is maradjon erő. Az egyes pályát kapta meg a döntőben, ami annyiból volt szerencsés, hogy minden futót jól láthatott. Több mint 1 másodpercet javítva egyéni legjobbján 6-dik lett a távon legjobb magyarként. Nagyon örültünk, de nem sok idő jutott a pihenésre, két nappal később a távolugrás döntője várt Piróra. Ez a technikai szám nem sikerült a legjobban, itt fontos a nyugodtság. Négy és fél méterrel 8-dik lett, de összességében elégedettek lehettünk a paralimpiával.

- Az első paralimpiai még csak a kezdet, további két részvétel benne van Csontos Piroskában.

- 400 méteren a maximumot teljesítette Piroska, távolugrásban tovább javíthat. Riválisai 30 év felettiek, Piroska mindössze 3-4 éve készül komolyabban, versenyszerűen. Tovább fejlődhet, legközelebb 2017 tavaszán a fedett pályás EB-n mutathatja meg, hogy mire képes.

G. Z.

 


 

Kövessen minket a Facebookon is!