Gazdaság 2016. szeptember 28. 11:30

Biztonságban az éjszakai műszakba

Képgaléria
Biztonságban az éjszakai műszakba
12 darab lámpát helyeztek ki a napokban a Majsai útra. Az ipari park kerítésén belül kaptak helyet a világítótestek, hogy fényükkel megkönnyítsék a kerékpárúton való biztonságos közlekedést sötétedés után is.

A beruházással kapcsolatban Gyuricza Gergő, a Félegyházi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztésre azért volt szükség, mert az ipari parkban tevékenykedő vállalkozások közül többen éjszakai műszak is van.

– A városi közvilágítás csak a vasúti átjáróig van kiépítve, onnan az ipari park bejáratáig sötétben kellett az éjszakai műszakban dolgozóknak közlekedniük. Ez rendkívül balesetveszélyes, és a dolgozók biztonságérzetére is negatív hatással volt. A betelepült vállalkozásoknál joggal merült fel tehát az igény a közvilágítás fejlesztésére – mondta el az ügyvezető.

Gyuricza Gergő szerint a mostani fejlesztéssel nagyban javul ugyan a helyzet, de szükség lesz még további fejlesztésre is, amint a források ezt lehetővé teszik.  A beruházás költségeit egyébként az ipari parkba betelepült vállalkozások által fizetett közös költségből fedezik, a munkálatokat a Félegyházi Fejlesztési Nonprofit Kft. rendelte meg.

T. T.






 

Kövessen minket a Facebookon is!