Sport 2016. október 6. 10:00

Nemzeti fiú kadett bajnokság

Nemzeti fiú kadett bajnokság
Sopronban, a Vas-és Villamosipari Szakközépiskola sportcsarnokában vettek részt október elején a Félegyházi Térségi Sportiskola növendékei a Nemzeti fiú kadett bajnokság keretében - tájékoztatta szerkesztőségünket Simon Zoltán edző.

Nyíregyházi Sportcentrum KA”A” – Félegyházi TSI   87 : 52

( 31:8, 13:11, 26:19, 17:14 )

Első meccsüket a nyíregyházi sportiskolások ellen játszották. Nagy termetű fiúk alkották ellenfelünket, korosztályos válogatott centerrel a soraikban. Az első negyedet 23 pontos különbséggel zárták. Ezután egyre inkább sikerült felvenni a kiemelt bajnokság ritmusát, mint gyorsaságban, mint pedig fizikai mutatókban sikerült megközelíteni ellenfelünket, így a további három negyed összképe elfogadható lett.
 

Zalaegerszegi KK – Félegyházi TSI   122 : 43

( 28:15, 33:11, 27:8, 34:9 )

Második mérkőzésükön ellenfelünk a két évvel ezelőtti serdülő bajnokság 2. helyezettje, három válogatottal a soraiban. Az egerszegiek emberfogásos védekezése feküdt a félegyháziaknak, amit az első negyedben szépen tudtak bontani, közeli és távoli dobásokkal sikerült befejezniük támadásaikat. A második negyedtől kiütközött a hatalmas minőségi különbség a két csapat között, amelyhez a folyamatos fáradtság is hozzájárult. Nagyon könnyű, gyorsindításból szerzett kosarakat kaptak, amely a végén nagyarányú vereséget eredményezett. A ZTE csapata mindvégig komolyan vette a mérkőzést, nem vett vissza a ritmusából, az FTSI  játékosai azonban az utolsó dudaszóig kőkeményen küzdöttek tudásuk maximumával.


Soproni Sportiskola „A” – Félegyházi TSI   79 : 48

( 18:11, 22:16, 20:13, 19:8 )

Az utolsó meccsen a hazai sportiskolások ellen játszottak. Sopron, a másik két ellenfelükhöz hasonlóan igazi kosárlabda fellegvár, mint férfi, mint női szakágban egyaránt. Minden szempontból profizmus vette körül őket. A magassági különbséget ugyan nem, de minden egyéb paramétert sikerült kiegyenlíteni a játékban, amely egy igen magas ritmusú, agresszív összecsapást eredményezett. Negyedenként  átlagosan 7-10 ponttal volt jobb ellenfelük, viszont nem esett egy pillanatig sem szét az FTSI játéka.
 

Összességében a magas játékosok hiánya ( sérülés, iskolai kötelezettségek ) maximálisan szolgálta a fejlődést a kiemelt bajnokság mindkét fordulója alkalmával. Bebizonyosodott, hogy erős ellenfelek ellen tudnak a legtöbbet fejlődni, és ezt a mentalitást kell továbbvinni az edzésekre is. Simon Zoltán edző minden játékosával meg volt elégedve.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!