Helyi hírek 2016. október 4. 13:00

A zene az életünk része

Képgaléria
A zene az életünk része
1975-ben Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjává nyilvánította. Azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak. Városunkban idén Tóth László és Kis- Fekete Vilmos vezetésével a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar és az Ifjúsági Fúvószenekar adott koncertet a Szent István templomban ezen a jeles napon.

Gyermekhangok is felcsendültek az eseményen, énekével emelte az est színvonalát a Nagyné Mészáros Erika és Molnár Elvira vezette Batthyány Lajos Általános Iskola alsós és felsős kórusa. A rendezvényen koncertet adott a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa is, melyet Szatmári Imre vezetett. Szőke Endre irányításával pedig a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Vonószenekara és két ifjú hárfaművésze: Patkós Mariann és Patkós Maja kalauzolta a közönséget egy különleges zenei világba. Fazekas Tamás, a Szent István Templom kántora is közreműködött a rendezvényen.

Kodály Zoltán szerint: "Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (...) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken. Talán ez lehetett volna a mottója a koncerten közreműködő művészeknek is, hiszen k is meghívtak bennünket különleges virágoskertjükbe – a zene világába".

Valójában mindannyian részesei vagyunk a zenének. Akár művelői, akár kedvelői vagyunk a muzsikának. Világnap ide vagy oda, a zene az életünk része. Egy-egy dallam átsegíthet a szomorú és nehéz napokon, máskor pedig örömteli pillanatokat szerezhet számunkra valamelyik dal. Ma már rengeteg zenei irányzatból és műfajból kedvünkre válogathatunk. Olyan zenét hallgathatunk, amilyet csak szeretnénk.

A Szent István templomban pedig jó volt egy este leforgása alatt csodálni a gyönyörű dallamokat és áhítattal hallgatni a legkülönlegesebb hangszereket és kórusműveket.


V. K.

Fotó: Kürti László



 

Kövessen minket a Facebookon is!