Helyi hírek 2016. október 6. 16:10 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a garázdát – videóval

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi szeptember 11-én, vasárnap 17 óra 45 perckor a kiskunfélegyházi moziba bement, ahol azt követelte, hogy vetítsenek le neki egy filmet. A férfi szóváltásba keveredett az alkalmazottal, - mivel nem tett eleget a kérésének - majd elővett egy kést és ráfogta a sértettre. Ezt követően a férfi ismeretlen helyre távozott.

A férfi elfogása érdekében a rendőrök felhívást tettek közzé, amelynek köszönhetően beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves kiskunfélegyházi lakost, akit - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.




 

Kövessen minket a Facebookon is!