Kultúra 2016. október 10. 17:30

A Kincskereső kisködmön nevelési lehetőségei az oktatásban

Képgaléria
A Kincskereső kisködmön nevelési lehetőségei az oktatásban
Az Országos Könyvtári Napokra a Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekeket és felnőtteket is egyaránt várt. Változatos programok közül válogathattak az érdeklődők. A pénteki események középpontjában pedig Móra Ferenc legismertebb ifjúsági regénye, a Kincskereső Kisködmön állt, melyben saját gyerekkori élményeiről ír. A regény általános iskolában kötelező olvasmány, ezért a pedagógusok számára fontos megismerni az ifjúsági regény által adott nevelési lehetőségeket, melyekkel nem csak olvasóvá nevelhetnek, hanem az igazi életre is felkészíthetnek.

Vannak pedagógusok, akik a modern, új stílusú olvasmányokat részesítik előnyben, mert szerintük azok jobban beilleszkednek a kor szellemébe, a gyerekek gondolkodásába. Ugyanakkor sokuk szerint az igazi mélyre ható gondolatok Móra Ferenc  műveiben jönnek elő a legjobban.

Homa-Móra Éva, Móra István dédunokája éppen erről – A Kincskereső Kisködmön nevelési lehetőségeiről tartott előadást. A rendezvényen városunk alsó tagozatos tanítói és a felső tagozatban tanító magyar szakos pedagógusok vettek részt. Homa-Móra Éva többek között arra is kitért, hogy A Kincskereső Kisködmönben megjelenő szituációk tanulságosak a gyermekek számára. Hiszen a Kincskereső kisködmön nehéz életekről szól és egyben érzelmeket megmozgató olvasmány. A könyvet lapozgatva a gyermekek empátiát és emberséget is tanulhatnak.


V. K. 

Fotó: Hájas Sándor




 

Kövessen minket a Facebookon is!