Kultúra 2016. október 10. 13:30

Idén is díjazták az Év Olvasóit

Képgaléria
Idén is díjazták az Év Olvasóit
Október 9-én délelőtt a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyermekbirodalmában az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretében Családi szombat délelőttött tartottak, melyen családi színezés, matricacsere és a Madárbarát klub foglalkozása várta a gyerekeket. A rendezvény keretében átadták az Év olvasója, gyermekolvasója, betűbölcsise, és a Év könyvtári segítője és a médiatár használói díjakat.

A könyvtár 2010-ben indította útjára azt a kezdeményezést, amellyel szeretnénk kifejezni megbecsülésüket mindazoknak, akik valamilyen formában kiemelkedően részt vesznek az intézmény mindennapi életében, akik évek óta hűséges látogatói a könyvtárnak, illetve azoknak, akik ebben a rohanó világban rendszeresen olvasnak könyvet.

Mérlegelték, hogy ki hány könyvet kölcsönzött az adott évben, milyen rendszeresen látogatott el a könyvtárba, időben visszahozta-e a kivett olvasmányokat.

Az év Olvasócsaládja idén a Csányi-Vígh család lett. Flórián a család legkisebb tagja név szerint ismeri és szólítja a gyermekkönyvtárosokat. A család a Betűbölcsin, Családi Szombat Délelőttökön, és a hétköznapokban is aktív könyvtárhasználók. Gyakran az apuka és a nagymama is eljön a kisfiúval. A nagyobbakkal könnyen kapcsolatot teremt, játszik, igényli a társaságukat. Flórika ebben az évben 21 könyvet kölcsönzött.

Az év Gyermekolvasója Fekete Szabina.

Ő kölcsönözte ki a gyermekolvasók közül a legtöbb könyvet. Szabina a Batthyány Lajos Általános Iskola utolsó éves tanulója. Az ifjúsági irodalom nagy kedvelője. Bátran belevág a több kötetes sorozatokba is. Ismeri a legújabb bestseller műveket, amelyeket keres is a könyvtárban, illetve ha még nem szerezték be, ajánlja megvásárlásra. Édesanyával és testvérével Roxánával a hét több napján is meglátogatják a könyvtárat.
 

2016-ban az Év Betűbölcsis kislánya Horváth Odett lett. 

Élete első önálló lépéseit a Gyermekkönyvtárban tette. Rendszeres látogatója a Betűbölcsinek. Láthatóan mindig jól érzi magát a könyves – játékos környezetben.

 

2016-ban az Év Betűbölcsis kisfia Nagy Martin. 

Martin és testvére is évek óta aktív látogatói a Betűbölcsiknek. Örülnek a programoknak, amelyeken szívesen részt vesznek. A könyvekből is rendszeresen válogatnak, hogy otthon is együtt hasznos időtöltéseként használják fel azokat.

 

Az Év Médiatár Használója címet idén Tapodi Erika nyerte el. 

A könyvkölcsönzés mellett Erika a médiatár aktív tagja is. Kislányával sűrűn látogatnak el a könyvtárba, ahol megosztozva válogatnak főleg a dvd állományból. Kislánya Hanga a mesék birodalmában szeret böngészni, Erika pedig a Marvel képregénykiadó megfilmesített képregényfiguráit kedveli a legjobban, de emellett szereti a vígjátékokat a romantikus és fantasztikus filmeket is.


Idén is jutalmazták az Év könyvtári segítőjét. 2016-ban Seres Mónika érdemelte ki ezt a kitüntetést. A Családi Szombat Délelőttök felnőtt segítője. Igyekszik az alapanyagok beszerzésével is segíteni a könyvtárosokat, de kézműves ötleteket is küld. Mesemondó Találkozók adminisztrációjában is mindig segédkezik. Mónika tudja, hogy a könyvtárban is mindig jól jön egy, de inkább 2 segítő kéz, így rendszeresen felhozza látogatásai alkalmával a Gyermekbirodalomba a földszintről az ifjúsági könyveket.


Talán a legnagyobb elismerés az, ha valakit az év Olvasójának nevezhetnek. Idén ezt a megtisztelő címet Dobos Attila kapta, aki 2010-től rendszeres olvasója, használója városunk könyvtárának. A határidőt pontosan betartja és legtöbbször ki is használja a maximális 10 könyv kölcsönzését is. A szépirodalmi műveket kedveli. A könyvtárosok úgy látják, az utóbbi időben tematikusan halad – A-Z-ig szeretné kiolvasni a könyvtár felnőtt kölcsönzői állományát. Az intézmény statisztikájának alapján a felnőtt olvasók közül az idei évben ő kölcsönzött a legtöbbet, szám szerint 148 dokumentumot, kiérdemelve ezzel az Év Olvasója díjat Kiskunfélegyházán.

Dobos Attila elmondta, hogy saját örömére olvas, mivel ideje engedi, ezzel tölti szabad perceit. Korábban sokat sportolt, most viszont egészségügyi állapota miatt, egy másik fajta hobbit talált magának. Kitűztem célul néhány könyv elolvasását, s majd jöttek az újabbak – mesélte az év olvasója.

Az Év Olvasója díjakat Kállainé Vereb Mária, az intézmény igazgatója és dr. Bánki-Horváth Mihályné igazgatóhelyettes adták át.

A rendezvény folyamán Kisgyőri Krisztán népzenepadagógus, interaktív módon szórakoztatta a közönséget, megénekeltetve kicsit és nagyot egyaránt.


V. K. 

Kövessen minket a Facebookon is!