Kultúra 2016. október 10. 11:30

Egészségnap a könyvtárban

Képgaléria
Egészségnap a könyvtárban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár az Országos Könyvtári Napok keretében nem csak a léleknek, de a testnek is kedvező programokkal várta olvasóit. Az Oltalom Alapítvány által szervezett, ingyenes egészségnapi rendezvényre október 9-én került sor a könyvtárban. Ezen a napon rendkívüli nyitvatartással és kedvezményes beiratkozási lehetőséggel várták a látogatókat.

Először Az agy munkája és pihenése címmel Soós Attila, a Nyitott szemmel magazin munkatársa tartott előadást, melyben személyes beszámolót tartott kivételes gyógyulásáról.

Ezt követően Bandula Helén, DSGM szakgyógytornász Gyógyító mozdulatok címmel adott tájékoztatót hallgatóságának, amelynek során alaposan meg is mozgatta a közönséget. A szakember olyan tornagyakorlatokat is tanított a jelenlévőknek, amelyekkel bármikor, bármilyen ülő munkát végző ember fel tudja frissíteni izmait, és újult erővel vághat a következő feladatba.

A víz gyógyító erejéről Kegyes János, az Oltalom Alapítvány munkatársa beszélt a megjelenteknek. 

Az előadások közötti szünetekben pedig egy rövid nyakmasszírozásból álló kezelésen vehettek részt a jelenlévők.

A rendezvényen egészségi állapotfelmérés, ételkóstolás, egészségügyi könyv-, CD- és élelmiszervásár várta a könyvtárba látogatókat.


V. K.







 

Kövessen minket a Facebookon is!