Helyi hírek 2016. október 12. 08:30

A platános csapat harmadik helyezést ért el az országos műveltségtörténeti versenyen

Képgaléria
A platános csapat harmadik helyezést ért el az országos műveltségtörténeti versenyen
A Platán iskola "Legnagyobb Magyar Nyomában" nevet viselő csapata harmadik helyezést ért el a szeptember 30-án megrendezett a "MI SZÉCHENYINK" országos műveltségtörténeti vetélkedőn. A díjjal együtt kétnapos nagycenki kirándulást is nyert Molnár Ádám, Retkes Hanna és Szabó Máté 8.osztályos tanuló. Felkészítő tanáruk Tarjányi Xénia rajz-történelem szakos tanárnő volt.

A mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola és az Országos Széchenyi Kör hirdetette országos versenyen nemcsak anyaországi, hanem határon túli iskolák is részt vettek. Így indultak csapatok Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről is.

A verseny első három fordulója online feladatlapok kitöltéséből állt. Több mint hetven csapat közül jutottak be a regionális döntőbe, ahol második helyezettként folytathatták tovább a versenyt az országos döntőben. A feladatok nagyon széleskörű ismereteket igényeltek, ugyanis a történelem mellett, amely fő irányvonalát képezte a műveltségtörténeti vetélkedőnek, a képzőművészet, a zene és az irodalom is helyet kapott.

A csapat felkészülését segítették: a XIX. századi magyar irodalom témakörben Gajdacsiné Vízhányó Brigitta, a reformkori újság szerkesztésében pedig Kőháziné Kovács Mária tanárnők.




 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!