A nem kívánt malomtól a Félegyházi kifliig

Gulyás István szerint a kockás papír és a ceruza mellett a szerencse alapozhat meg egy vállalkozást. Történetét hallgatva ide kívánkozik még valami, mégpedig a képesség a folytonos megújulásra. A Félegyházi Pékség Kft. tulajdonosa élsportolóból lett üzletember, majd a véletlen – vagy a sors – egy malmot adott a kezébe. Először fogalma sem volt mit kezdjen vele, de a legjobbat akarta kihozni belőle. Ma havi 1000 tonna lisztet vásárol, és napi 35 tonna késztermék hagyja el az által irányított, európai színvonalú üzemet, hogy öt megyében 85 mintaboltból a családok asztalára kerülhessen a friss pékáru. Különösen büszke a kiflijükre, és a piacon egyedülálló mézes kovászos Kunsági Betyár cipóra. Egy ízig-vérig félegyházi brand születésének nyomába eredtünk.

Gulyás István sosem tanult péknek, és a malomipar sem izgatta korábban. 24 éves koráig kosárlabdázott, majd egy sérülés keresztbehúzta profi sportoló pályafutását. Vállalkozni kezdett, először a szülők mintájára a vendéglátóiparban, majd a kereskedelemben, autóiparban is kipróbálta magát. Kereste a helyét, és élt a rendszerváltás időszakában számolatlanul adódó lehetőségekkel. A 90-es évek végén adósság fejében a „nyakán maradt” a félegyházi malom. Értékesíteni nem tudta, s bár teljesen járatlan volt a szakmában, 1999-ben úgy döntött, hogy életet lehel a száz éves, korszerűtlen épületbe.

– Kezdetben a búzát meg a rozst sem tudtam megkülönböztetni egymástól, de megtanultam a szakmát, és jó szakembereket gyűjtöttem magam köré. Egy év alatt csúcsra járattuk a malmot. Látható volt azonban, hogy túlságosan elavult és kicsi kapacitású ahhoz, hogy hosszútávon a piacon tudjunk maradni. Amikor 2001-ben adódott a lehetőség, hogy megvásároljam a kenyérgyárat, először azt gondoltam, hogy itt fogom feldolgozni a saját lisztemet. Tulajdonképpen egy üres gyárat vettem át elavult, borzasztó állapotban lévő üzemmel, munkaerő és piac nélkül. Hamar be kellett látnom, hogy két elavult üzem felfejlesztése nem fog egyszerre menni, így nem sokat gondolkodtam, amikor vevő jött a malomra.

– Ekkor pontosan tudta már, hogy mit akar?

– Azt mindenképpen, hogy termelni akarok. Azt láttam a malom- és a sütőiparban is, hogy kiváló szakemberek dolgoznak elavult, rossz körülmények között. Sokan nem tudtak fejleszteni, előrelépni, önmagukat és a termékeiket menedzselni. Nálam viszont ez a szemlélet vélhetően születési rendellenesség. Lehetőséget láttam valami új, valami előremutató megteremtésére, ami nagyon inspiráló volt.

– Hogy látja most, 15 évvel később? Megérte?

– A befektetett munka meghozta a gyümölcsét: 850-900 dolgozónak adunk munkát, s az idáig vezető úton sosem változtattuk meg az eredeti irányt, vagyis hogy olyan terméket adjunk ki a kezünk közül, amit a saját családunk asztalára is kitennénk: a legfinomabbat, a legjobb minőségűt, a legfrissebbet. Most is azt gondolom, hogy semminek sincs nagyobb reklámereje, mint az elégedett vásárlónak.

– Mióta tudja, hogy brandet épít?

– Rengeteget jártam Nyugat-Európában, és figyeltem mi történik. Tudtam, hogy ami ott van, előbb-utóbb ide is bejön. Ennek mintájára kezdtük el kiépíteni a mintabolt hálózatot, de négy évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy ez még mindig kevés. Új stílus kell, ami egyedivé tesz, és ami a fejlett Európa felé mutat. Olyan üzemet és rendszert akartam felépíteni, ahol nincsenek rejtegetnivaló részletek. Az év végére befejezzük a négy éve elkezdett beruházást, amire az idei esztendő tette fel a pontot. Mintegy másfél milliárd forintot költöttünk 2016-ban fejlesztésre, s immár elmondhatjuk, hogy egy európai színvonalú élelmiszer előállító üzemünk van. Abban, hogy a Félegyházi Pékség márkanév lett, nagy szerepe van ennek a minőség melletti elköteleződésnek, ami egy ideje már tudatos brandépítés is.

– Gondolta menetközben, hogy ide vezet az út?

– Amikor a sportoló megnyeri a megyei bajnokságot, szinte azonnal az országosra koncentrál, és így tovább. Így van ez a vállalkozásban is: mindig egy kicsit továbbgondolja az ember azt, ahol tart. Egyszerűen csak haladtam előre az álmaim után.

– Ez elég komoly önismereti útnak is tűnik.

– Az is. Kezdetben én is azt hittem, hogy mindent tudok. Hosszú út vezetett odáig, hogy elismerjem és bevonjam a munkába azokat, akik nálam fiatalabbak és lendületesebbek. Úgy gondolom, hogy ez a felismerés borzasztóan nagy lépés egy ember életében. Az enyémben is az volt. Tudtam, hogy mire vágyom, és képes voltam érte éjjel-nappal dolgozni. De ez önmagában kevés. Egy cég vezetése csapatmunka. A jó vezető nem csak maga köré gyűjti a legjobb szakembereket, de bizalmat és motivációt is ad. Én a vállalatirányításig vezető úton többek között türelmet és megfontoltságot tanultam.

– Mi mindennek szorít még helyet az életében a cég mellett?

– Az életemet a család és a cég tölti ki. A feleségem és a gyerekeink is részt vesznek a gyár életében. Nagyon összetartunk, hasonlóan látjuk a dolgokat, de azért még közöttünk is vannak viták. A vállalkozás jövőjét azonban mindannyian komolyan gondoljuk, és ez nagyszerű érzés! Más és más területeken dolgozunk: a fiam a mintaboltokkal, a designnal és a kereskedelemmel foglalkozik, a lányom a honlapot és a közösségi megjelenéseket koordinálja. Ha kikapcsolódásra vágyom, akkor az örök szerelem a Balaton. Teljes az életem, jól érezem magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek.

Tóth Timea

Kövessen minket a Facebookon is!