Gazdaság 2016. október 18. 15:30

Országos falugondnok találkozó Lakiteleken

Képgaléria
Országos falugondnok találkozó Lakiteleken
A Lakiteleki Népfőiskolán rendezték meg idén az Országos falugondnok találkozót. A rendezvény által fel szeretnék hívni a figyelmet a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fontosságára, a kisfalvak, a tanyák és a vidék ügyére. A találkozó megnyitóján Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a vendégeket, köszönetét fejezte ki a falu- és tanyagondnokoknak, hogy segítenek, és sokszor támaszt nyújtanak a rászorulóknak.

Lezsák Sándor elmondta, hogy a falu- és tanyagondnokság egyedülálló szolgáltatási forma, szinte Hungarikum. Olyan munka ez, amelynek segítségével a társadalom vérkeringésében tarthatóak a kistelepülések, hogy az ott élő emberek is hozzájuthassanak a vidékfejlesztési és szociális, valamint egészségügyi, munkaügyi és közművelődési ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz.

Dr. Szabó Mátyás, a Földművelési Minisztérium agrárfejlesztési főosztályának főosztályvezetője elmondta, hogy a tanyagondnoki szolgálat fejlesztése továbbra is a Fölművelési Minisztérium fejlesztési programjának jelentős szakmai és pénzügyi részét adja. Előadásában erről a programról beszélt a megjelenteknek. Hangsúlyozta: A Földművelési Minisztérium rendkívül fontosnak tartja a tanyasi életmód fenntartását és a tanyás életvitelnek a megmaradását.

Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a tanyafejlesztési program problémáiról, annak megoldásairól beszélt, és arra kérte a megjelent tanyagondnokokat, hogy a pályázatokkal kapcsolatban, legyenek segítségül, és tájékoztassák a tanyákon élőket azokról a lehetőségekről, amelyekkel jobbíthatnak életkörülményeiken. A helyettes államtiktár azt is elmondta, hogy munkatársaival közösen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a segítség mindenkihez eljusson.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke beszédében elmondta, hogy az emberi kapcsolat az, ami életünket tartósan meghatározza.

„Az emberi kapcsolat pedig az, ami jórészt a vidéki közösségekben élő embereknél Önökön múlik. Önökön múlik az, hogy milyen életmódot, milyen meghallgattatást találnak azok az egyszerű emberek, akiknek sokszor nincsen másra szükségük, mint, hogy meghallgassák őket.“ ­- mondta Rideg László.

A kétnapos rendezvény alatt a résztvevők közösen megvitathatták a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás területén jelentkező problémákat, lehetőségeket, eszközöket.


V. K.



 

Kövessen minket a Facebookon is!