Keressük Éva nénit!
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság eljárást folytat 03050/3728/2014. ált. számon Farkas Jenőné Gulyás Éva eltűnése miatt.
RészletekA Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság eljárást folytat 03050/3728/2014. ált. számon Farkas Jenőné Gulyás Éva eltűnése miatt.
RészletekSzakmai továbbképzést szervezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Dél-régió megyéiben a rendőrség ifjúságvédelmi iskolai programjait oktató rendőrök (DADA, ELLEN-SZER, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó, drogprevenciós összekötő) számára november 25-én.
RészletekFelkészült a télre a VSZKSZ. Erről Vaszkó József számolt be a városüzemeltetési bizottság legutóbbi ülésén Bense Zoltán bizottsági elnök kérésére. A városfenntartó szervezet vezetője elmondta, hogy a munkagépeket karbantartották, készek az indulásra és a személyzet is készenlétben áll.
RészletekEgyebek mellett a Kiskun Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Társulás megszüntetésére vonatkozó javaslatról is dönt november 27-i, csütörtöki ülésén a félegyházi képviselő-testület.
RészletekÖnbíráskodás miatt vádat emeltek egy 43 éves kiskunfélegyházi férfi ellen, aki márciusban macsétával fenyegetőzve követelte vissza ismerősétől a kölcsönadott 400 ezer forintot.
RészletekKéthetente egy délelőttre a városi könyvtár emelete bölcsődévé változik
RészletekKamiondübörgésre ébrednek hajnalonta a jászszentlászlóiak. A falu főutcáján megnövekedett tehergépjármű forgalom azonban nem csak a nyugalmukat zavarja, házaik is tönkremennek.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Emlékbizottság és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tisztelettel hív és vár minden kedves érdeklődőt a Móra emlékévek záró rendezvényére.
RészletekAdvent (úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig, január 6-ig tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
RészletekA szén-monoxid színtelen, szagtalan, nem irritáló gáz, jelenlétét érzékszerveinkkel nem tudjuk észlelni!
Részletek