Szépül a Bankfalu
Várhatólag szeptember végéig elkészül a Bankfalu úthálózatának következő felújítási üteme a Kéve és Szélmalom utcákban – mondta el érdeklődésünkre Csányi József polgármester.
RészletekVárhatólag szeptember végéig elkészül a Bankfalu úthálózatának következő felújítási üteme a Kéve és Szélmalom utcákban – mondta el érdeklődésünkre Csányi József polgármester.
RészletekA János vitéz című táncjátékkal hivatalosan is megnyitották a Petőfi 200 rendezvénysorozatot Kiskunfélegyházán, szeptember 3-án, szombaton. A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban megrendezett teltházas eseményen beszédet mondott Csányi József polgármester és dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés alelnöke.
RészletekNégy helyszínen folynak a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjai szeptember 9-én és 10-én. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, az Integrál Zrt. Kiskunfélegyháza és a Móra Ferenc Művelődési Központ közös rendezvényének programjai a Kossuth utcai nagyszínpadon, a Spar parkolóban felépülő kisszínpadon, a főzőverseny helyszínén, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár melletti parkolóban zajlanak, a Móra-udvar Mesekert pedig – rendhagyó módon – a Petőfi-téren a kap helyet.
Részletek15,5 milliárd forint támogatásból, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság beruházásában valósult meg a Tisza hullámterének rendezése a folyó középső szakaszán. Az átadási ünnepségre szeptember 2-án, a Tisza tiszaugi hullámterében került sor.
Részletek165 éve 1857. szeptember 7-én született Kiskunfélegyházán idősebb Holló László történelem–magyar irodalom–filozófia szakos tanár, tornatanító.
Részletek20 éve, 2002. szeptember 7-én, a Sarlós Boldogasszony Templom – Ótemplom fennállásának 250. évfordulóján emléktáblát avattak Krizsanótzy János templomépítő plébános tiszteletére. Az emléktáblát a templom főhomlokzatán helyezték el.
RészletekA Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár nyitvatartása az energiafelhasználás csökkentése érdekében szeptember 5-étől ideiglenesen az alábbi időpontokra változik:.
RészletekA János vitézzel indul a Petőfi-emlékév programsorozata Kiskunfélegyházán. Petőfi Sándor verses meséjét a közel két évtizedes Félegyházi Táncszínház viszi színpadra szeptember 3-án, szombaton a városi sportcsarnokban, amelyre másfél éve gőzerővel készül a művészeti egyesület. A darabról részleteket annak egyik rendezőjétől, a mintegy fél évszázada táncoló, és több mint 20 éve koreográfusként és rendezőként is dolgozó Kátai Tibortól tudtunk meg.
RészletekTanévnyitó ünnepséget rendeztek szeptember 1-jén, csütörtökön a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában.
Részletek