Festménykiállítás nyílt a művelődési központban
Kürti Lászlónénak, a Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjának nyílt tárlata július 15-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás augusztus 16-áig látogatható.
RészletekKürti Lászlónénak, a Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjának nyílt tárlata július 15-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás augusztus 16-áig látogatható.
RészletekAkusztikus koncertet adott a Láma Dalai zenekar július 15-én, pénteken 20 órakor.
RészletekA nyári időszakban nemcsak az autósforgalom növekszik meg a hazai közutakon, hanem egyre több mezőgazdasági járművel is találkozhatnak a közlekedők az aratási munkákhoz kapcsolódóan. Az átlagos járműveknél jóval szélesebb gépek nagyobb figyelmet követelnek a közlekedés minden résztvevőjétől, beleértve a gépek sofőrjeit is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) ezért újabb közös videóban igyekeznek erre felhívni a figyelmet.
RészletekFolyamatos karbantartást végez a Cegléd–Szeged vonalszakaszon a MÁV megbízásából a társaság leányvállalata. A munkák során a vasúti átjárók új, korszerű gumielemes burkolatot kapnak, amely biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé teszi a közúti forgalom áthaladását a vasúti kereszteződésen.
RészletekDöntött a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a kitüntető díjakról a júniusi tanácskozáson. A megye legrangosabb elismeréseit szeptemberben vehetik át az arra érdemesek Kunszentmiklóson, a megyenap keretében. A Petőfi-emlékévekhez kapcsolódóan új emlékplakett készült a díszoklevelek mellé. Nemcsak az ünnepi közgyűlés helyszíne lesz a város, de számos kulturális, gasztronómiai program is várja majd a vendégeket.
RészletekMegújult a NAV Infóvonala. Mostantól mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es számot hívni.
RészletekA Korona és a Deák Ferenc utca, valamint a hozzájuk kapcsolódó út- és utcaszakaszok is megújulnak előreláthatólag szeptember végéig. A felújítás során a parkolók, a járdák, a kapubejárók és a zöldfelületek zöme is megszépül. A részletekről Kovács Balázs, az önkormányzat fejlesztési csoportjának projektmenedzsere beszélt.
RészletekA repülés jövője – világhírű magyar kutatás-fejlesztési innovációk címmel Földvári Norbert, a jakabszállási Genevation Aircraft Kft. mérnöki részlegének vezetője tartott előadást július 8-án Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2022. 25. hetében újszülöttek, házasságot kötöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Részletek