Júliustól jönnek az új magyar rendszámok
Az újfajta rendszámtáblák két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A már meglévőket nem lesz kötelező lecserélni.
RészletekAz újfajta rendszámtáblák két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A már meglévőket nem lesz kötelező lecserélni.
RészletekVilágszerte milliók életét keseríti meg a parlagfű okozta allergia. Magyarországon is egyre többen szenvednek a tünetektől, továbbá a mezőgazdaságban gyomnövényként közvetlenül is gondot jelent, hiszen jelentős terméskiesést is okozhat, irtása éppen ezért fontos és törvény szerint is kötelező.
RészletekSokan voltak kíváncsiak a The Passangers zenekar koncertjére június 24-én, pénteken, a Béke-Tér-Zene program keretében. A profi és hobbizenészekből álló zenekar 2019-ben, Neszmélyen, egy zenei táborban alakult. Azóta Youtube-csatornájuk is van, ahol a könnyed és fülbemászó dallamok kapnak helyet. Nevük Iggy Pop: Passenger című dala nyomán született.
RészletekAz általános iskolák tanévzáró ünnepségeivel és a szóbeli érettségi vizsgákkal végérvényesen lezárul a 2021/2022-es tanév.
RészletekA nyári szünet beköszöntével nagy fejtörést okoz a szülőknek, hogy gyermekeik biztonságban és élményekben gazdagon tölthessék a szünidőt. Akik nem tudnak igénybe venni családi, baráti segítséget, azok számos táborozási lehetőség közül választhatnak Félegyházán. Ezúttal két intézmény táborának programjába kaptunk betekintést.
RészletekKülönleges élményben volt része azoknak, akik az elmúlt két csütörtökön ellátogattak a Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarára. Javában tart a nyár és ennek örömére, június 23-án Honfi Imre Olivér és Petrovics Panka nyújtottak felejthetetlen élményt a vendégeknek. A Petőfi emlékév alkalmából stílszerűen Petőfi-átiratokat adtak elő a Petőfi Klub programjaként
RészletekNyaraláskor felmerül a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni, milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon? Ahhoz, hogy a külföldi nyaralás tényleg felhőtlen legyen, fontos tudni ezeket a szabályokat, így sok kellemetlenségtől, felesleges adminisztrációtól vagy pluszköltségtől óvhatja meg magát az utazó.
RészletekKovács Sándor nyugalmazott igazgató 1933. szeptember 9-én született Kiskunhalason. Szüleit korán elvesztette, így magának kellett irányítani életpályáját. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Kiskunhalason végezte. A Szegedi Tudományegyetemen 1956-ban szerezte földrajz-történelem szakos középiskolai tanári diplomáját.
RészletekKiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért kitüntető címet adományozott a félegyházi képviselő-testület Andrási Endre János középiskolai tanárnak példaértékű szakmai felkészültsége, hivatástudata elismeréseként. A pedagógus tavaly ősszel, az intézmény 150 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium Örökös Oktatója Életműdíjat is átvehette. Beszélgetésünkkor e szép életút összegzésére tettünk kísérletet.
Részletek